Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)

Beiratásom a piarista gimnáziumba; gimnáziumi éveim

■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■i

Sáfrány Károly, aki rengeteg nyelvet, közöttük az orosz nyelvet is bírta, az iskolában megbízott, hogy vigyek fel hozzája egy oroszt az énekkarból, mert beszélni szeretne egy igazi orosszal. Lediktált egy-két mondatot, hogy hogyan szólítsam meg, és mit mondjak néki. Én pontosan leírtam. Azután arra kérem, mondja meg nékem, hogy mi az oroszul, hogy „te szamár”.

— Minek az néked? — kérdezte ő.

— Hátha nem jön, hogy megmondhassam néki a véleményemet. — Ez annyira tetszett Sáfránynak, hogy rögtön lediktálta, hogy „Tu aszjol”424 Erre a két orosz szóra még ma is emlékezem. De ezeket nem kellett mondanom, mert vittem fel néki egy oroszt.

Az meg a megyeház pincéjével, illetve alagsorával függ össze, hogy amikor valahol a Dunántúlon őszi királygyakorlat volt, és Veszprémbe egyik este rengeteg bosnyák katona került. Hozzánk is sok száz, vagy talán még ezernél is több került, az alagsor teljesen és a földszinti folyosók mind tele voltak ülő, vagy fekvő bosnyákkal, mind jajgatott, a lábát kötözte, ápolta — ennyi beteg véres lábat [még] nem láttam. Csudálkoztam is mindig, hogy bosnyákjainkat a tisztek mind jó harcosoknak tartották. De ennek a révén kaptam, mint gyerek, képet a tömegekről és a tömegetetésről, szállásolásról, valamint a tömegbetegségekről. Jártam közöttük, egy szavukat sem értettem, és láttam azt a rengeteg katonát mind letörve, véres, beteg lábbal, holtfáradtan, anélkül, hogy az ellenség egy lövést is leadott volna. Furcsa képzeteim keletkeztek a katonaéletről, amik csak óvatos kérdezgetések után tisztultak ki.

Az is kedves szokásuk volt szüleimnek, hogy ha valahova vidékre mentek, a gyerekek közül egyet-kettőt magukkal vittek. Nem tudom, hogy miért, de nékem azok maradtak meg a legjobban az emlékezetemben, mikor engem egyedül vittek. Ha anyám is ment apámmal, akkor a gyerekvivésnek valami praktikus oldala is volt. A kiválasztott gyereknek kellett a személye próba, vagy más miatt az egyes dolgok beszerzésénél.

424 Tbi océn, kiejtése: tü aszjol

♦ 222 ♦