Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)

Beiratásom a piarista gimnáziumba; gimnáziumi éveim

egy hangot, én megint kiadok egy hangot, erre Laczkó abba hagyja a nyomkodást, végignéz és azt mondta:

— Te Dezső, ha te engem itt ki viccelsz, hát majd meglátod, mit kapsz.

Én fel voltam háborodva, hogy az én gyönyörű hangprodukciómat Laczkó viccelésnek minősíti. Ő is hamarosan rájött, hogy nem viccelek, és mint „untauglich”-ot4l° hamarosan elbocsátott.

Laczkó nagy geológus volt, és a diákjait vitte kirándulásokra, és mindenféle kőzeteket szedetett velünk. Egy alkalommal, mikor a mi osztályunk volt soron, velünk jött410 411. Mindegyikünknek kellett magával kalapácsot vinni, ütöttük-vertük a köveket, vizsgáltuk törésüket, szagoltuk a törésfelületeket, ahogy ő azt mutatta, és közben az egész társaság úgy elténfergett Veszprémtől, hogy órákra voltunk hazulról. Az egész társaság meg olyan szomjas lett, viszont kút sehol a közelben, mert különben is vízszegény vidék egy vízválasztóján barangoltunk.

Laczkó — aki nagy dohányos volt — annak a fiúnak, aki nagyon szomjazott, egy szivart nyomott a szájába, azt ugyanis táskaszámra hordott magával. így szívtam én is először életemben szivart. Azóta sem hallottam, hogy szomjúság ellen jó a szivar.

Laczkó diákszerető tanár volt. A mi osztályunkban a legjobb dobó a Pintér Miklós volt. Nem volt a közelben vagy távolabb eső célpont, amit Pintér Miklós, ha megfelelő követ talált, hogy azt első dobásra el nem találta volna.

Az iskolaszabályok szerint412 este 6 órára miden diáknak otthon kellett lenni, azért Z2 6 órakor a diákokat a jégpályáról lekergették, és mi nehéz szívvel hagytuk ott a korcsolyázást, de nem volt mit tenni, mert több tanárunk is korcsolyázott, meg spicli mindig akadt a szegény diák ellen. Egy alkalommal, amikor kiváló jég és hó volt, mi, kik közelebb laktunk a jégpályához, rögtön nem mentünk haza, hanem a felső

410 untauglich (német) = alkalmatlan

411A kéziratban: ment, javítottuk.

412 A kéziratban: miatt, javítottuk.

♦ 214 ♦