Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)

Beiratásom a piarista gimnáziumba; gimnáziumi éveim

szeptember 5-én a délutáni vonattal Pestre kell utaznia, hát sokkal egyszerűbb, ha összeköti a két dolgot. Ezt helyeselte anyám, de ezalatt a hosszú idő alatt, míg az én beíratási kérdésem szőnyegen volt, ez az egész aktus oly nagymérvű dologgá nőtt az én képzeletemben, hogy anyám nem vállalja, az mégis férfinak való munka, stb., csak nem kívánhatsz tőlem ilyet, stb., hogy bizony én valami igen nagy dolgot képzeltem emögött. Foglalkoztatta is erősen a képzeletemet, de kérdezősködni felőle nem mertem. De végre felvirradt szeptember 5-ike, Herceg Gábor már reggel 6 órakor ott volt, a pakktáskát, amiben a holmijaim, ruhaneműim csomagolva voltak, feltették a kocsira, és 7 órakor az egész család búcsúintegetése mellett apám és én elindultunk Veszprémbe a nagy aktusra. Nyolc órára meg is érkeztünk a megyeháza elé, és apám mondta, hogy

— Gyere fel velem, kisfiam, a hivatalba, (Herceghez fordulva) a Gábor majd elviszi a táskádat a Száz tanító úrékhoz, és délután 4 órára visszajön ide értem.

— Igenis, nagyságos úr. — Ez volt Herceg Gábor válasza, én meg mentem fel apámmal a hivatalába.

Itt azután megrohanták az apámat az urak, amint jöttek be a hivatalba, egyik ki, a másik be, aláírni, referálni, tanácsot kérni, stb. Sokszor nem mertem, de azért 2-3-szor megkérdeztem, hogy

— Nem megyünk, édesapám beiratkozni? — ő mindig mosolyogva:

— Dehogynem, fiam, légy nyugodt, nem lehet arról lekésni.

A drukkom ilyenkor mindig alább hagyott, de bizony elérkezett a dél, anélkül, hogy mi bementünk volna a gimnáziumba beiratkozni. Úgy egy óra körül megint hozzám fordul az apám:

— No, fiacskám, most lemegyünk a Koronába megebédelni. — Ez a program megint tetszett nékem, mert akkor már éhes voltam, de bizony ebéd után megint csak visszamentünk a hivatalba, ahol már megint rengeteg ember várta.

♦ 208 ♦