Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)
Újabb gyermekkori emlékek
— Mondja meg Dezsőké a papának, hogy ilyen barátokat tartson, mint ez a legöregebb pápista pap. — Oh, a lókötő József, de megijesztett! Ott kapált szőlőt, mikor kísértem fel őket és rájuk köszöntött, mire megállóit Vaszary beszélgetni. No, gondoltam magamban, majd elkeríti a hercegprímásnak az összes szenteket, de hála Isten nem úgy volt. A kérdéseire rendesen válaszolt, mire a hercegprímás öt forint borravalót adott néki. Ez abban az időben igen nagy pénz volt, azért izente, amit izent velem az apánknak. Apám is, és mi is, az egész család jót nevettünk az eseten. Bizony, Imre Józsefnek jól jövedelmezett Vaszary Kolos látogatása. Mint rendesen, nekünk, gyerekeknek is fel kellett üdvözlésére vonulnunk. Ma is emlékezem, [hogy] olyan fityegőkkel díszített bársonyanyagból készült kalapja volt. Különben mosolygós arcú, sovány, szikár pap volt. Ez az Imre József mindent tudott. Ha apám kereste valamelyik fának a gyümölcsét, pontosan meg tudta mondani, hogy mikor melyik gyerekek szedték meg, és vitték el. Mondása mindig stimmelt, de amikor a fákat dézsmáltuk, azért olyankor sohasem szólt. Biztosan gondolta magában, had[d] egyenek azért [a] gyerekek. Emlékezem, egyik vacsoránál édesapánk a Sári nővéremet vette elő, hogy máskor azokat a gyümölcsöket, amiket édesanyánknak nevel, azokat ne együk le. Van elég gyümölcs a kertben más is. — Tudjátok jól, hogy a bástya alatti francia barackot anyátoknak szántam, ha abból akartok enni, akkor kérjetek édesanyátoktól, ti úgyis csak éretlenül szeditek le. — Sári valamivel mentegette magát, de hiába, mert mondta: — A Józseftől tudom, az meg tudjátok, hogy nem téved. Egyszer, nyár elején, azt mondta nékem a József, hogy — Mondja meg Dezsőké a mamájának, hogy a felső toronyban levő taplósapkáját a nagyságos úrnak dobja ki, és ne tartson ott máskor ♦ 201 ♦