Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)

Édesanyám testvéreiről

—w—*W*WBHMKIIIIHBWIIIIillH|ll I HlllllH

Nekünk, gyerekeknek azonban nem imponált. Nekünk végig kellett hallgatni az elmeséléseiket, végig is hallgattuk, de Lajos bácsinak egyegy olyan közbeszólása, hogy:

— Na, Dezső (már mint én), fürdés helyett jobban szeretnél júliusban is, és augusztusban is téli kabátban járni? — Lerontott minden határt.

Vagy:

— Meg tudnád mondani, Béla, hogy egy kiló súlyveszteséged mennyi pénzbekerült? - Vagy:

— Megjövendelem neked, Béla, hogy karácsonyra megint telehízod a nadrágodat is, meg a mellényedet is.

Hiszen ez még mind nem lett volna baj, ha közben nem szidja folyton Almádit, és nem dörgöli folyton testvérei orra alá, hogy nem tudja megérteni őket, hogy mi a fenét tudnak egész nyáron át itt, ebben a büdös fészekben csinálni.

Lajos bácsi csak azt mondta, hogy „ezt csak bízd ránk”, de édesapám sohasem szólt semmit, csak jóindulatilag mosolygott rá. Hanem édesanyámat bosszantotta a dolog, különösen az, hogy rendesen Kenessey Zoltánékat (Sarolta néni egyetlen fitestvérét) is az érkezésről értesítették, kik Küngösről a gyerekeikkel átkocsikáztak Almádiba, és ott a Molnár - és Kenessey-gyerekeknek kiosztották az úti emlékeket, amiket hoztak nékik, de nékünk, Véghely-gyerekeknek soha semmit. Szegény anyám mindig mondta, hogy

— Mi a fenének csődítenek bennünket oda, hogy nem szégyellik magukat?! — De tudja Isten, bennünket teljesen hidegen hagyott a dolog. Annyira nem érdekelt bennünket, hogy talán az lett volna nékünk kellemetlen, ha hoznak valami retyerutyát.

Ma is csudálkozom ezen. Én azt hiszem, édesapánk valami ügyes beállításának volt ez a következménye, amire azonban már nem emlékezem, hogy hogyan csinálta. Az bizonyos, hogy az alpesi, havas és

volt. Székesfehérváron hunyt el 1915. február 23-án, 68 éves korában. A székesfehérvári református temetőben nyugszik. - Gyászhir. = DPL 26 (1915) 9. sz. (február 28.) 71.

♦ 174 ♦