Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)

Napirend, családi élet, 1848 emlékezete

Kisgyermekkorom specialitása volt az is, hogy a testvérek közül egye­dül csak én voltam minden szerda délután a Szili-Horváth Pál2" gyógy­szerészékhez meghíva. Ebédre — ha jól emlékezem — minden csütörtökön Purgly Sándorékhoz.300 Horváthék is Purglyék is mindig értem küldtek és haza is kísértettek. A patikában szabad volt mindent csinálnom, mérics­kéltem, stb., utánoztam a segédeket, a nagy uzsonna301 elfogyasztásakor még diskuráltam a nagyokkal, mert akkor még ott egyik helyen sem volt gyerek. Purglyék még akkor is hívtak, mikor már a kislányaik megvoltak, de apám szerint azért, hogy mint kis gyerekből kivegyenek olyan dolgo­kat, amiket különben nem tudnának meg. Én ezt természetesen megítélni nem tudtam, de lehet, hogy az apámnak igaza volt. Rokonságot Veszrémben csak Cseresnyésékkel, Papp Gyuláékkal és Kenessey Móricékkal302 tartottak szüleim, de igen sok családdal meleg barátságban éltek, ami sokszor több, mint a rokonság. Apám atyafisága és anyám atyafisága is vidéken voltak, és ezeknél az ebédeknél, vacso­nagypolgárok, katonatisztek látogatták. A két világháború között a szélsőjobboldal sas­fészkévé vált Spolarichban durva antiszemita megnyilvánulásokra is sor került. Ma posta működik az épületben. - Spolarich kávéház. = http ://egykor.hu/budapest-viii—keru­­let/spolarich-kavehaz/1382 [Letöltés: 2018. szeptember 21.] 299 Szili Horváth Pál gyógyszerész a hírlapok reklámjai szerint 1885-1892 között üze­meltette az Arany oroszlán nevű veszprémi patikát. 1886-ban a legtöbb állami egye­nesadót fizetők közé tartozott. Ebben az évben jegyezte el Terelmes Mariskát jövendőbe­lijének. - Mária-celli gyomor-cseppek... = VFH 5 (1885) 43. sz. (október 24.) [3.], Isten legnagyobb ajándéka... = PL 19 (1892) 12. sz. (március 20.) 48. 300 Dr. Purgly Sándor vármegyei birtokos és tisztviselő, politikus. Lepsényben szü­letett 1853-ban. A gimnáziumot és jogot Budapesten és Becsben végezte. A jogi doktorá­tus megszerzése után, 22 évesen Veszprém vármegye szolgálatába állt: másodaljegyző, első aljegyző és tiszteletbeli főjegyző lett. 1896-ban szabadelvű programmal az enyingi választókerület országgyűlési képviselőjévé választották. Veszprém város képviselő-tes­tületének, a megyei törvényhatóság közgyűlésének is tagja volt. 1906-ban a zalai evan­gélikus egyházmegye felügyelői tisztségét viselte. Az országgyűlés kérvényi bizottságá­ban tevékenykedett. STURM 1897. 325., Helyreigazítás. = Evangélikus Őrálló 2 (1906) 28. sz. (július 13.) 249. 301A kéziratban: uzsonya, javítottuk. 302 Kenessey Móric (1837-1918) református ügyvéd, királyi közjegyző, felesége Pap Emília. ♦ 153 ♦

Next

/
Thumbnails
Contents