Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)

Napirend, családi élet, 1848 emlékezete

■BMBHMBHHHHHUHBMHBBMMBMHHHHnBBMSaranHBHSBHHMB Erre ütötte-verte, a fejét a kőpadlóba verte úgy, hogy akárhányszor az édesapámnak kellett kimenni a konyhába rendet csinálni, mert a gyerek ordítozása a hálószobájukból291 behallatszott. A Rozi különben nagyszerűen főzött, takarékos és tiszta volt, nagyon tudott édesanyám nyelvén beszélni, és [a] kedvében járni. Láng Lajos292, aki később kereskedelmi miniszter és báró lett, többször a Rozinak írta meg, mikor jön Veszprémbe, és hogy mi legyen ebédre, meg vacsorára. Ő mondta be anyámnak a szállóvendéget, de olyan ügyesen, hogy anyám is, meg az egész család csak nevetett rajta. Ez a Rozi azután úgy múlt ki tőlünk, hogy megint jócskán összejött a pénzecskéje és egy há­ziszolgából lett Csonka nevű megyekatona vette el feleségül, aki eskü­vővel kezdte, a Korona Gyulát örökbe fogadta, a Roziból is, a Gyulából is kálomistákat csinált. Mondtuk is gyerekek, hogy Korona Gyula is hi­ába tanulta meg az „Üdvözlégy Máriá”-t. Flóri, Andor még látták is Ko­rona Gyulát Száz bácsi293 vizsgáin a ref. elemi iskolába szerepelni. A Csonka — úgy tudom — rendes, j óravaló iparost nevelt belőle. Rozi különben nagy rabszolgahajcsár volt, az igaz, hogy ő maga is folyton dolgozott. így azután én minden olyan házimunkát, mit később az ipar kiküszöbölt — tollfosztástól kezdve disznóhizlalásig — mindent [megismertem], A vízvezetéket például az helyettesítette, hogy a kony­hában két nagy „stander”-ba víz állott. Ezek a standerok nagy űrtartalmú hengeralakú faedények voltak, melyeknek a feneke szélesebb volt vala­mivel, mint a szája, le voltak fedve deszkaszeletkékkel. Az ivóvíz mindig az utóbb meghordott standerba[n] állott. Ebből volt a kisebb fogyasztás, ha aztán kiürült, meghordták és ez lett az ivóvizes Stander. És így tovább. 291 A kéziratban: hálószobájukba, javítottuk. 292 Dr. Láng Lajos (Pest, 1849. október 13. - Budapest, 1918. március 28.) közgazdász, statisztikus, szabadelévű politikus. 1881-1896 között volt a pápai választókerület ország­­gyűlési képviselője, ekkoriban járt gyakran a megyében. 1902-1903-ban volt kereskede­lemügyi miniszter. 293 Száz Ferenc veszprémi református tanító ♦ 150 ♦

Next

/
Thumbnails
Contents