Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)

Napirend, családi élet, 1848 emlékezete

— Mert nem nevettetem ki magamat.272 — Ez azután felbőszítette anyámat és folyton hajtogatta, hogy nem lehet így lenézni a dolgokat, de ő azt hiszi, hogy azért nem tesz ez irányba [n] semmit, mert a Véghelyek bizonyára nem is nemes emberek. Ezen azután valamennyien hangos kacagásba törtünk ki. De nem felejtettem el azt a jelenetet is [a] rákövetkező nyáron, mikor a parkban édesapámmal sétáltam, megfogtam a kezét és megkérdeztem tőle, hogy a Véghelyek nemesek-e, azt felelte:

— Igen, fiam, magyar nemesek voltak.

— Hát az ősei?

— Azok is fiam, mind nemesek.

— Kitelne belőlük egy kamarási ősfához szükséges táblázat?

— Ki fiam, akár kettőre való is.

— Hát akkor miért nem leszünk császári és királyi kamarások? — kérdeztem. Erre, amint a kezemet fogta, megállott, végig nézett rajtam, valószínűleg mérlegelt, hogy mint gyereknek, mit mondjon, komoly maradt az arca és azután azt mondta:

— Nézd, kisfiam, nem csak nemesi ősök kellenek ahhoz, hogy valaki cs. és kir. kamarás lehessen, hanem azon kívül azoknak le kell tenni a császárnak egy esküt, amit az én nézetem szerint még igen hosszú ideig j óravaló magyar ember nem tehet le.

Ez a jelenet körülbelül ott játszódott le Almádiban, hol ma a vasúti sorompó van a kertünk alatt. Én ebből megértettem mindent, megnyugodtam a feleletben, nem érdeklődtem tovább. De mint hetedikes-nyolcadikos diák273, magam igen könnyen összeállítottam az édesapám, sőt a saját ősfámat is 16 ős erejéig. Amikor meg technikus lettem, az Orszá272 Véghely Dezső csendes mosolya mögött az húzódott meg, hogy 8 apai őst aligha tudott volna kimutatni. A lehetőség mindenesetre érdekelte, mert elkezdte a kamarássághoz szükséges genealógiai adatok gyűjtését. Ezzel kapcsolatos iratai fennmaradtak: VeML III. 32. II/12. tétel.

273 A kéziratban: 7-8-kos diák, átírtuk.

♦ 140 ♦