Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)
Napirend, családi élet, 1848 emlékezete
sem tudom, hogy [a] bölcsesség vagy [a] szeretet volt ennek a magatartásnak az alapja. Két olyan esetre emlékezem, mikor édesapám nem hajlott anyánk szavára, vagy leintette, hogy hagyjuk abba. Az egyik az volt, hogy nyáron Almádiban valamiért Rozi (a híres Rozi) szakácsné parírozott266 anyámnak és [őt] annyira elfutotta a méreg, hogy a perpatvar utolsó felvonásának azt tervelte ki, hogy a Rozit megpofoztatja az édesapámmal. Erre fel is szólította apámat, ki akkor már beteges volt, kiment a nagy útra267, anélkül, hogy a kérését teljesítette volna. Anyámat ez igen felingerelte, és utánament édesapámnak, ki egy pádon asztmatikus köhögési rohamot kapott, amit ebben az időben sajnos már gyakrabban átélt. Természetesen anyám rögtön elhallgatott kérésével és a Rozinak jobban fájhatott a dolog, mintha [a] pofonokat az apámtól megkapta volna, hiszen a két konyhaablakon át a nagy útra lehetett látni és mindent hallani. A másik eset az volt, hogy kocsin mentünk ki Almádiba. Az édesanyám az édesapámat valamire rá akarta venni, hogy mire, azt már nem tudom. De nem is az volt a lényeges, hanem mivel édesapám ellenszegült óhajának, illetve csendben megmondta, hogy azt nem lehet. Erre édesanyám mind hangosabban korholta apámat, és korholás közben akarta akaratát keresztül vinni. Hiába integetett apám anyámnak, hogy a kocsis (az öreg Herceg Gábor fiakkeros) mindent hall, ő csak folytatta és vagy 8-9 kilométeren át bizony abba nem hagyta. Apám meg szótlanul tűrte, nehogy olajat öntsön a tűzre. Azt csak most teszem hozzá, hogy ez alkalommal bizonyára rövidebb idő alatt értünk Almádiba, mint máskor, mert az öreg Herceg Gábor nagyon szerette és tisztelte az apámat, és ami tőle tellett, bizonyára elkövetett mindent, hogy apámat a kellemetlen helyzetéből kimentse. 266 paríroz (latinból) = feltétlenül engedelmeskedik; vívásban a vágást vagy döfést elhárítja; itt: ellentmondott 2671. i. Veszprémből Almádiba vezető útra ♦ 137 ♦