Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)

Édesapámról

Véghely Imrénének azon kívül Pesten is volt szabója. A lánya írja, mikor ott volt intézetben, hogy járt a szabónénál és megmondta, hogy mit hogyan javítson ki. Úgy látszik, a gálaruháit Pesten csináltatta, és ha valami nem volt jó, hát hiába volt olyan messze, visszaküldte és csak akkor nyugodott meg, ha kifogástalanul vehette át. Azokból a bútorokból, amik ránk maradtak, azokból a levelekből, me­lyeket olvastam, és azokból a történetékből, melyeket hallottam, igen szépen el tudom képzelni Véghely Imréék otthonát, érzem ennek az ott­honnak a levegőjét, látom a dolgos, szorgalmas Véghely Imrét, az ő pu­ritán jellemes egyéniségével, a nagyeszű feleségét, amint dirigál és ítél­kezik elevenek és holtak felett; — az apát, amint segít a gyermekeinek belépni a tudomány berkeibe, az anyát, amint kitartóan ösztökéli férjét, gyermekeit, az emelkedés és haladás rögös útján. [Édesapámról] Ebből a fészekből kelt útra az édesapám. Amikor Marcaltőről vissza­került Veszprémbe, 25 éves lehetett c[ir]ca, 1865-ben vagy 1864-ben. 1861 óta megelevenedett a politikai élet Magyarországon. Az októberi dip­loma, a protestáns pátens, gr. Teleky László öngyilkossága, [stb.] Talál­tam a régi családi írások között legalább 3 egyházi beszédet, melyeket leírva szétküldtek megbízható magyaroknak, melyeket az öngyilkosság­gal kapcsolatban református papok mondtak el tiltott gyászistentisztelet keretében — mind olyan momentumok voltak, melyek a jó magyarok szervezkedését tették szükségessé. Ez meg is történt. Deák Ferenc meg­felelő munkatársak közreműködésével készítette243 elő a kiegyezést. Jó politikai érzékkel Véghely Imre háza a balközép elveit vallotta. Ez nem a szélsőséges 48-as párt volt, hanem egy mérsékelt ellenzéki párt, veszprémi liberálisok... = VFH 17 (1897) 50. sz. (december 11.) [2.], CSISZÁR 2011. 84., VARGA 2014. 521. 243 A kéziratban hibásan: készítették, javítottuk. ♦ 121 ♦

Next

/
Thumbnails
Contents