Kövy Zsolt - Szabó György - S. dr. Lackovits Emőke: A Pápai Református Gyűjtemény (Pápa, 1987)
Kövy Zsolt: A Dunántúli Református Egyházkerületi Levéltár
támogatva gyűjtse be a begyűjtendő anyagot a kerületi levéltárba.”4'’Trócsányi professzor, a nagy tudós, tehát komoly feladatot vállalt magára. Nemcsak a korábbi levéltár rendjét kellett helyreállítani, hanem fel kellett készülni a beérkezendő egyházmegyei és egyházközségi levél- és irattárak fogadására és elhelyezésére. A belsősomogyi egyházmegye volt az első, amelyik még 1951-ben levéltári anyagát a pápai levéltárban elhelyezte. Azután az évek során küldték meg az egyházmegyék iratanyagaikat, s részben az egyházközségek is. A megnövekedett anyag elhelyezésére a Séllyei utcai levéltár már alkalmatlanná vált, új helyet kellett keresni. Említettük már, hogy 1951-ben a pápai teológusképzés sajnálatosan megszűnt. Viszont még az egyházkerület kezén volt a Jókai u. 16. sz. alatti teológus-internátus. Győry Elemér püspök minisztériumi támogatással meg tudta tartani az épületet, a levéltár anyagának elhelyezésére való hivatkozással. 1952 nyarán a levéltár ebbe az emeletes, száraz és tágas épületbe költözhetett. A levéltár biztonságos elhelyezésének ügye megoldottnak látszott. Trócsányi professzor naplójából egészen 1961-ig nyomon követhető a gyarapodás. Tudjuk, hogy a pápai egyházmegyei levéltár már 1927-ben, a tatai pedig 1929-ben Pápára került. Említettük már, hogy a belsősomogyi egyházmegye 1951-ben már beszolgáltatta irattárát, a levéltári berendezésekkel együtt. A veszprémi egyházmegyei iratok 1953-ban kerültek be a gyűjtő levéltárba. 1953-ban és 1954-ben került be az egyházkerületi levéltárba az őrségi egyházmegye iratanyaga, de eléggé hiányosan. 1953 őszén 51 gyülekezet helyezte el anyakönyvi, jegyzőkönyvi és irattári anyagát a gyűjtő levéltárban. Még a további években is érkeztek gyülekezeti irattárak, s ezekkel együtt a gyülekezetek nagyobbik feléből, a felhívásnak eleget téve, a levéltár anyagát Pápára szállíttatták. A mezőföldi egyházmegye levéltárának állományát 1955-ben adta be a pápai gyűjtő levéltárba, s ugyanazon évben kapta meg a levéltár Faragó János volt gimnáziumi igazgató leszármazottaitól a Szondy—Ke- nessey-alapítvány iratait. Azért onnan, mert Faragó János volt az alapítvány utolsó kurátora. A filozófus Trócsányi professzor hamarosan megértette a levéltárrendezés alapelveit és gyakorlatát, s lelkiismeretes munkájával a teljesen széthullott anyag rövid idő alatt visszakerült eredeti rendjébe. A levéltáros-professzor naplót is vezetett, amelyből: 1951—1960-ig végigkövethető a levéltárrendezés munkája, s a kutatószolgálat is. Ebből a naplóból derül fény arra, hogy mielőtt a 86