Kövy Zsolt - Szabó György - S. dr. Lackovits Emőke: A Pápai Református Gyűjtemény (Pápa, 1987)
Kövy Zsolt: A Dunántúli Református Egyházkerületi Levéltár
nyait. Van olyan jegyzőkönyv, amiből 54, vagy 72 példány is van. Gondolt a célszerű, pormentes, borítékos elhelyezésre is, amihez Debreczeni Károly főiskolai nyomdavezető is segítséget ígért azzal, hogy „kevésbe jönének a borítékok, miket ő szabad ideje lévén, nyomott évszámokkal ellátna”.40 Az iratok jobb kezelheté- séhez ez is hozzájárulna. Levéltárossága alatt már kutatója is van a levéltárnak, a már többször is megemlített Liszkay József személyében.41 Szekeres már az új püspök, Pap Gábor komáromi lelkész alatt szolgált, aki 1874-ben lépett Nagy Mihály örökébe. Pap Gábor pápai diák, szabadságharcos honvédtiszt s jeles költő volt. Szerette Pápát, s így a levéltár ügyében bekövetkezett jótékony változások innen is érthetők. Szekeres Mihály három évig volt levéltáros. Az időközben Pápára került komáromi püspöki anyagot is rendezte. 1877-ben azonban visszaadta megbízatását, hivatkozással az 1843/ 31. sz. közgyűlési határozatra, amely független és díjazott levéltárnok alkalmazását mondta ki. Valószínű, hogy ilyen minőségben vállalta volna tovább is e megbízatást. Az egyházkerület megköszönte közreműködését, 100 frt. tiszteletdíjjal illette, de levéltárnoknak mégsem őt választotta meg. 1877—1890-ig Vikár Kálmán főiskolai tanár lett a levéltárnok. Az 1886. évi közgyűlés — többek között — megállapította, hogy „a levéltárnok kötelessége s tiszte a püspök megkeresésére az iratokat kezelni, joga az 50 frt. évi tiszteletdíj, további kötelessége az egyházkerületi névtárak s gyűlési jegyzőkönyvek szétküldése”.42 Néhány kutatóról is tudunk Vikár idejéből: Kálmán Farkasról, Mokos Gyuláról, Kis Ernőről, Révész Kálmánról.43 Vikár halála után 1890-ben Németh István főiskolai tanár (későbbi püspök) lett az egyházkerület levéltárosa. Tisztét 1914-ig, püspökké választásáig tartotta meg. Működése idején, 1896-ban lett új püspöke a kerületnek, Antal Gábor komáromi lelkész, volt főiskolai tanár személyében. Németh István levéltárosi teendői mellett az egyházkerületi főjegyzői tisztet is betöltötte. Eredményes munkát végzett levéltárosként is. Kézírásos betűsoros jegyzéket készített az egyházkerület 1794—1821-ig terjedő iratanyagáról. A már rendezett egyházkerületi gyűlési iratokat együtt hagyta, de a rendezetlen anyagot tárgyi elosztásban dolgozta fel. 13 fasciculusba (tanügyi, bírósági, alapítványok . . . stb.) osztotta be az iratanyagot. A katalógus ma is megvan, 60 oldal terjedelmű. Mintegy 1500 okmány legfontosabb adatai szerepelnek benne. Az okmány rövid leírását követi, az irat dátuma (az évszám), azt a fasciculus száma (római szám), s azt a fasciculusban 82