Kövy Zsolt - Szabó György - S. dr. Lackovits Emőke: A Pápai Református Gyűjtemény (Pápa, 1987)

Szabó György: A Dunántúli Református Egyházkerület Pápai Nagykönyvtárának története

se. Jókai kapcsolata később sem szakadt meg a Képzőtársasággal. Egyik irodalmi bírálatát 1846-ban, Pesten írta a Képzőtársaság felkérésére. Orlai Petries Somától összesen négy verset és két elbeszélést olvashatunk a kötetben, de Thaly Kálmán is 13 lírai művel szerepel. A Képzőtársaság 1845-ben, egy kis reprezentatív kötetben addigi irodalmi termésének legjavát nyilvánosság elé bocsátotta. A „Ta­vasz” címet viselő zsebkönyvet a Főiskolai Nyomda nyomtatta ki, szerkesztője pedig Tarczy Lajos volt, a Képzőtársaság tanárelnöke, 1838-tól a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A Képzőtársulat külön könyvtárral rendelkezett, amely főként az ifjúság szépirodalmi és tudományos érdeklődését volt hivatva kielégíteni. A könyvtárnak Petőfi, Jókai és Orlai Petries Soma is az olvasója volt, amit az Egyházkerületi Levéltárban őrzött beiratko­zási könyv autográf aláírásai bizonyítanak. A kölcsönzési feljegyzé­sek igazolják, hogy Petőfi legtöbbször a francia irodalom történe­tét, Horatius, Heine, Lenau, Schiller, Mathisson, Claudius, Young költeményeit olvasta. A magyarok közül leginkább Garai és Vörösmarty munkáit. Az ifjúsági könyvtár kezeléséről és használatáról az 1844. évi iskolai rendszabályok intézkedtek. Egy 1848-ból származó kézira­tos katalógusból gazdagabb képet kaphatunk a képzőtársasági könyvtárról.31 A könyvanyagot és az időszaki kiadványokat szakokba osztották: 1. Vegyesek, 2. Földírás és statisztika, 3. Nyelvészet, 4. Hírlapok és folyóiratok, 5. Történet, 6. Életrajz, 7. Hajdankori remekírók, 8. Gazdaságtan, 9. Észtan, 10. Utazás, 11. Politika. Az első szak (Vegyesek) tartalmazta az irodalmat is, benne Kisfaludy Károly, Bajza József, Kis János, Széchenyi István, Vas Gereben stb. műveivel. Gazdag anyaga volt a hírlap- és folyóirattárnak. (Pl. Tudománytár, Pesti Divatlap, Életképek, Regélő, Pesti Hírlap, Honművész, Figyelmező, Athenaeum, Literatúrai Lapok, Muzá- rion stb.) A gazdaságtan szakban Széchenyi Istvánnak a lótenyésztésről, illetve a lóversenyekről írott munkájával találkozhatunk. Az út­leírások között pedig Szemere Bertalan, Bölöni Farkas, Kazinczy Ferenc könyveivel. A politikai szakba 39 mű tartozott, köztük Széchenyi több műve (Hitel, Világ, Stádium, Kelet Népe, A magyar akadémia körül), valamint Eötvös József, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Jósika Miklós, Dessewffy Aurél, Fáy András, 29

Next

/
Thumbnails
Contents