Kövy Zsolt - Szabó György - S. dr. Lackovits Emőke: A Pápai Református Gyűjtemény (Pápa, 1987)
S. dr. Lackovits Emőke: A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei múzeumának műtárgyai
oldalak közepén pedig rózsából kihajló leveles ágak, négy is. A felirat körben a széleken a következő: „Áldozom Neked hálaadással nevedet minden nép előtt hirdetem és amely fogadást az előtt tettem meg állom mindelöt vígsággal. Az Te házodnak ópitvari- bann és egész Jerusálemben dicsérlek velem együt az Urat dicsérjétek. Sol. CXVI.” A másik, hasonló korú úrasztali kendő négy sarkában egy meghajlított tulipán, amelyből két egymást keresztező indás-leve- les száron három gránátalma (kettő kisebb!), szegfű és leveles tulipán hajt ki. Az oldalközepeken magában álló gránátalma díszük. A kendő közepén az ajándékozást örökíti meg a felirat, ezen belül pedig kör alakban leveles-bimbós-virágos ág között szomorúfűz. Szélein körben aranyszállal hímzett írás: „Minnyájan kik szomjuhoztok jöjjetek e vizekre. Ti is kiknek nincsen pénzetek jöjjetek el. Vegyetek egyetek. Jöjjetek el. Vegyetek. Minden pénz nélkül és miért költötök pénzt az haszontalan eledelre s fáradtok azért ami meg nem elégíthet. Hallgassatok engem.” Mindkét kendő nyugati reneszánsz és keleti török elemeket ötvöz díszítményében. Abba a sajátosan kialakított motívumkincs- csel rendelkező csoportba tartoznak, amelyeknek mustraelhelyezése, szerkesztése elsősorban török vonásokat magán viselő. Elnevezésük is törökös magyar hímzés.8 A két tatai terítő ugyancsak a 18. században készült. Lenvászon négyzetek rececsipke négyzetekkel váltakoznak rajtuk, ahol a csipkéknek különféle növényi elemek adják a mintáját. A négyzeteket fehér és ekrüszínű fonallal kötötték össze. Ä csipkeminta barokk: rózsa, stilizált levél és indák.9 Ezek az Úrasztala és a klenódiumok letakarására szolgáló textíliák színükben és díszítményeikben a liturgia által nem voltak megkötöttek. A kor jellegzetes magyar munkái, legrégibb textilművészeti emlékeink, nem különbözve sokszor a világi használatra szánt korabeli fonalas munkáktól. Némelyik közülük világi célra készült, s később, kegyes adományként került az egyház tulajdonába. Többségük abba a sajátosan egyedülálló magyar hímzésfajtába tartozik, amelyet úri hímzésnek nevezünk, őltéstechnikájuk a laposöltés és változatai. Gyakori közöttük a színén-fonákán azonosan varrott, török laposhímzésű."1 Többségük nem hímzőműhelyből és nem is hivatásos hímzőmesterek kezéből került ki. Alkotóik többnyire ismeretlenek. Esetenként megegyeznek az ajándékozókkal, de gyakorta nem voltak azonosak velük. Akad közöttük olyan 123
