Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
A Teológián
PÁPAI DIÁKEMLÉKEK kellett leni mindennap délután 4-től 6-ig, vagy a konviktusi vacsora utáni időben arra, hogy a tanítványát előkészítse az ember a másnapi leckére. Hogy ez milyen nehéz munka volt, az attól függött, milyen természetű volt a tanítvány. Például Balassa István, egy celldömölki ügyvéd fia, akkor ötödik osztályú tanuló, a világért sem akart tanulni. Mindennap kijelentette, hogy ő nem szeret, nem akar és nem is fog tanulni. Tehát őt mindennap úgy kellett rávenni szépszerével vagy erőszakkal a tanulásra. Ez fárasztó, idegesítő, néha szinte kimerítő munka volt. Ő nem akar. Én odateszem az orra elé az asztalra a Liviust, mutassa meg, mi a lecke. O nem akar. Nem azt kérdeztem, hanem azt, hogy mi a lecke. Erre megijedt, és megmutatta. Akkor együtt kellett a latin szövegben előforduló ismeretlen szavakat a szótárból kiszedni, vagyis szószedetet készíteni, ami nélkül nincs komoly tanulás. A kiírt szavakat be is tanítottam neki. Aztán fogtunk a fordításhoz, amihez már egy kicsit meg is jött a kedve. Mert Liviust fordítani, mikor már a szavak ismeretének és az előforduló nyelvtani alakzatok ismeretének a birtokában van az ember, igazán gyönyörűség. Aztán következett a görög és a német. Ugyanúgy, mint a latin. Szószedet és nyelvtan. Ezt nem szerette. Nem szeretett szavakat szedni, nyelvtant tanulni, mert ez fárasztó. Ettől ugráltak az idegszálai és alig bírt magával. Pedig éppen ez volt a lényeg. Ezután már a fordítás könnyen ment. Hanem aztán a mennyiségtan! Ha maradt még egy kis nyugalom és épség az emberben, ez mind kitépte, mert az algebrát Balassa István végképpen nem szenvedhette! Ami képletet Sebestyén tanár úr levezetett a táblán, az meg se volt neki a füzetében, mert ő semmit sem írt, semmit se rajzolt, ő haragudott mindezekre. Mert ő nem és nem és nem. Úgy kellett hát a könyvből összeállítanom a képletet és megtanítanom rá Balassa Istvánt. Én pedig rájöttem arra, hogy könyvből is lehet számtant tanulni. Rájöttem egy nagy hazugságra, amely uralkodott a diákok között, hogy nem lehet. Mert igenis lehet. Lehetett úgy, hogy meg se bukott Balassa István a számtanból. És nem bukott meg másból sem. Nem bukott meg semmiből sem, mert én mindenre megtanítottam. Ez azonban igen küzdelmes dolog volt. Mindennap ilyen rámenősen, ilyen lelki zablával kényszerítve végezni a munkát, az ő dacos nemakarásával szembeszegezni az én erős akarásomat: kimerítő dolog volt. A következő évre nem is vállaltam. Sajnáltam, de nem tehettem. A következő években annál kedvesebb dolog volt az én instruktorságom. Répássy Gyula volt a tanítványom, aki nagyon komoly, rendes és szorgalmas fiú volt, s csak azért fogadtak instruktort melléje a szülői, mert módjukban állt, hogy fiúk dolgát megkönnyítsék s ezáltal őt minél jobb előmenetelhez segítsék. 203
