Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Tanáraink
PAPAI DIAKEMLEKEK Persze, hogy kellett. A Kántusban egyaránt voltak teológusok és gimnazisták, s a temetésekre lehetőleg feles számmal kellett kiválogatni őket, ha nem kellett az egész Kántus. Szegény tanár úr „egész úton hazafelé” sajnálkozott az eseten, s egyre kérlelt, hogy ne nehezteljek rá a 8 tagú kántus miatt. Sohase vállalt még ilyen kisszámú énekkart, ezután se fog vállalni. Ezt a páratlan esetet egyébként Seefranz úri finomkodása és kényeskedése okozta, nem való volt ő ide. Ezt én is beláttam; de hát gimnazistát kellett mellém választani, s ennek van köztük kimagaslóan legjobb hallása és hangja. Azt pedig nem gondolhattam, hogy így fogok vele járni. Még azon évben, tehát 1907-ben, pünkösd hetében, meghalt a tanár úr édesanyja Ajka községben. Ajka ott fekszik Devecser szomszédságában, ma már nevezetes hely, Pápától elég messze van. A temetés pünkösd előtti pénteken délután 3 órakor volt. Már ekkor állt a pünkösdi vakáció, és a nagydiákok meg a teológusok útra készen, vagy már útban is voltak a legációjuk felé. Én éppen a legmesszebbre: Kaposvárra voltam menendő. Mégis, a tanár úr édesanyjának a temetésére valahogyan el kellene mennünk. Hány temetésen ott volt Kántusával a tanár úr, most pedig az ő édesanyjának a temetésére senki se menne Pápáról?! Pedig nem mindig napsütéses időben estek ám azok a kántusos temetések. Volt biz’ olykor fergeteg is, kemény hideg idő is; volt úgy is, hogy eső vert bennünket; és a tanár úr ott volt és vezényelt bennünket, és mi énekeltünk. Most pedig magára hagynók a tanár urat az ő mély gyászában a családjával. Hát mit szólnának az ajkaiak? A híres Gáty tanár úrnak, a híres pápai kollégium tanárának nincs egy jó barátja, aki eljönne az édesanyja temetésére? Nem, ez nem lehet. Nekünk el kell oda mennünk, nekünk ott a Kántust képviselnünk kell, s énekelnünk kell, mintha a tanár úr vezényelne bennünket; énekelnünk kell az általa betanított énekeket. Ez lesz hozzánk illő és a tanár úrhoz méltó. Kedves, jó barátom volt Kis Elemér, Kis József esperes úr fia, aki már ekkor érettségi előtt állott. Ó hajlott a szóra, bejött előző este a konviktusra, hogy segítsen nekem néhány kántustagot Ajkára verbuválni azok közül, akik itt maradtak a pünkösdi vakációra, nem mentek el haza, és még legációba sem indultak el. Ő a gimnazisták közt forgolódott, én pedig a teológusok közt. Én édes jó Istenem, milyen jó visszaemlékezni most erre! Az első szóra vállalkozott négy teológus és négy gimnazista, hogy eljöjjön velünk Ajkára! Pedig ez az ügy nem is volt olyan túlságosan egyszerű. Nemcsak arról volt szó, hogy nahát, most kirándulunk egyet a Bakonyon keresztül Ajkára, hanem vállalnia kellett mindenkinek a ráeső fuvarköltséget. Ez pedig nem lehetett olyan jelentéktelen, hogy szóra se 95
