Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)

Tanáraink

PÁPAI DIÁKEMLÉKEK kellene guggolni. Ezzel tönkresilányíthatja az egész gyakorlatot. De nagy bosz- szúságot is okoz ám a tornatanárnak! Főként a nagyindulatú tornatanárnak. És itt ért bennünket a harmadik meglepetés. Mert K. Tóth Pál tanár úr ilyen eset­ben úgy vágta közénk a dobverőt, hogy ha az akkor homlokon vagy halántékon talál valakit, hát katasztrófa lehetett volna belőle. Irtózatos méreg volt a tanár úrban. A méreg csimborasszója. Sokszor csodálkoztunk rajta, hogy nem talált a dobverő. De Isten kegyelmesen vigyázott ránk, hogy kudarcba ne fulladjon a gyönyörű tornatanítás. Mert az volt: gyönyörű. Gyönyörű a legjavából. Az az induló és a katonai menetelés minden órán felajzott bennünket úgy, hogy mindenre készek lettünk volna. Egy-egy kis Zrínyi Miklósnak vagy Dobó Istvánnak éreztük magunkat. Valóban felidéztük hős apáink harci viadalmait. Még a tanulásunkra is hatással voltak az ilyen tornaórák. Könnyebben ment az is és szívesebben, mert felüdül­tünk általuk. Valahogy megéreztük, hogy a tanulás is hazaszeretet, mert köte­lesség. S ott boldogul a haza, ahol a haza minden hű fia teljesíti a kötelességét. Ezután következett a szertorna, ami már csak játék és szórakozás volt. Póz­na- és kötélmászás, tornázás a nyújtón, súlyemelés, súlydobás, versenyfutás, talajtorna. Ezt játéknak is nevezhetjük, de munkának is, mert jól megdolgoztat­ta az izmainkat és idegszálainkat, hátunkat és derekunkat, kezünket és lábun­kat, szívünket és tüdőnket. A tanár úr pontozással minősítette a különböző szereken végzett teljesítményünket és a pontok alapján osztályozott bennünket. Én a nyújtón nem tudtam tornázni, ott tehát nulla pontom volt; de minden más szeren végzett gyakorlatomat így minősítette a tanár úr: bravó! Sőt a póznamá­szásomat így minősítette: bravissimo! Különösen szerettem a korlátot, ott is bravisszimó voltam. Hát még a távolugrás! Hiszen Csórón mennyi árkot átug­ráltam én! Hát a futást talán nem? Hiszen otthon még a tragaccsal is nyílsebe­sen futottam a kertben! Hát a lovat talán nem? Hiszen otthon kisgyermek ko­romban megültem a lovat s vágtában mentem vele a legelőre! Mindegyiknél bravisszimó voltam! Külön tornákra azonban nem jártam, sem a tornaklubba. Se vívás, se birkózás, se súlydobás, se rúdugrás nem kellett nekem. A lornavizsgák felejthetetlenek voltak. Június második vasárnapján délután tartotta ezeket a Kollégium, az évzáró vizsgák megkezdése előtti napon. Dél­után 2 órakor kezdődött a tornavizsga a Kollégium udvarán. O, de szépek, ó, de gyönyörűségesek voltak ezek! Ilyent aztán igazán nem láthatott abban az időben emberi szem sehol, csak Pápán! Hiszen ilyen Képzőtársaság se volt se­hol, mint Pápán. Hogy is lett volna! A pápai Képzőtársaság, a Petőfi és Jókai alapította Képzőtársaság volt, amelyben együttműködtek teológusok a gimna­ss>» 83

Next

/
Thumbnails
Contents