Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Tanáraink
PAPAI DIAKEMLEKEK bánt, a keserű Peturral s a szegény Tiborccal, ha átéli tragédiánkat Zách Feliciánban, ha meg-megáll az Ember Tragédiájánál, s megérti annak végső tanulságát: a „küzdj és bízva-bízzál” fölséges isteni harsonáját - majd tud akkor szépen beszélni! Ha Shakespeare-t olvas klasszikus fordításban, Julius Caesart, János királyt, Lear királyt, Richard királyt, Machbethet, Hamletet olvassa és tanulja - majd tud akkor szépen beszélni! Ha belekóstol Széchenyibe, ebbe az égő lelkű magyarba, aki kereste, de nem találta sehol a nemzetet, és a másikba, Kossuth- ba, kinek viharzó lelke megtalálta és fölrázta alvó népét, s megmozgatta Európa lelkiismeretét - majd tud akkor szépen beszélni! Megtanul akkor is, ha Jókai lábaihoz ül hinni, bízni és remélni, szép meséit és tanításait hallgatni, melyeket váteszként mond a magyar jövendőről, mikor vígabb napjaink lesznek még minékünk! Mindezeket Kapossy Lucián tanította nekünk. De hogyan! Hogy sírtunk mi a tárogatóval, Rákóczi búcsújával és a Zágon felé mutató halovány csillaggal! S mikor Vörösmarty „gondolataival” minket is meghordozott a könyvtárban, nem váltunk-e vele mi is „élő szoborrá”, vagy nem váltunk-e mi is olyanná, mint ő vált, a „Vén cigányában, mikor azt látta, hogy „oda lett az emberek vetése?” Nem búgott-e fel a mi lelkünk is, mint a Vörösmarty orgonája?... Én ma is nagyon szeretem Petőfit és sokat olvasom verseit, foglalkozom velük, elandalgok rajtuk. Élete történetét, főként utolsó évét valósággal úgy ettem. De én sohase tudok egy Petőfi-könyvet úgy a kezembe venni, hogy Kapossy tanár úr is ott ne lenne az emlékezetemben. Ő tette tudatossá, méllyé, gazdaggá, teljessé bennem Petőfi ismeretét és szerelmét, s őáltala találtam meg helyét a világirodalomban. Pál apostol használja ezt a kifejezést: „Mintha tűzön keresztül.” (I.Kor. 3:15) Nahát, én meg „Kapossy tanár úron keresztül”. Úgy, hogy mindig hárman vagyunk: Petőfi, Kapossy tanár úr, meg én. Néha még settenkedik mellénk negyediknek a Petőfi juhászbojtárjának a furulyája, amellyel jár egyik dombról a másikra. Jaj, de szép társaság ez nekem, Istenem! Hanem, hanem. Most Arany Jánosra gondolok. Szeretném, ha most megszólalnának a Kollégium falai, ott a második emeleten, a tanári szoba fölött. Ott, ahol elhangzottak az Aranyról szóló magyarázatok. Ti láttátok, s hallottátok őt, miként szólt Aranyról: szóljatok. Szóljatok ti, szent falak! Mondjátok el, hogy is volt a Rege a csodaszarvasról, mikor vadat űzni feljövének hős fiai szép Enéhnek! Ti láttátok feszülni karjainkat, szárnyalni fantáziánkat, fellángolni tettvágyunkat ott a Meotisz ingoványainál, a puszta nagy síkon, mikor a párduc, s az oroszlán végigüvöltött a nagy pusztán, s honnan elindult hősi útján a magyar ifjúság! És bizonyára ti láttátok Attila szemében fölvillanni a halálos
