Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
A Teológián
PÁPAI DIÁKEMLÉKEK bírálatban részesítettek, amiből sokat tanultam. Mégis, igen levert a dolog. Elkeseredésemben elhatároztam, hogy az első félévi kollokviumok után kikérem indexemet és itthagyom a Pápai Teológiát. Fölmegyek Pestre. Ma már persze nagyon is belátom, hogy én akkor túlságosan érzékeny voltam, talán betegesen érzékeny. Ma már (1966-ban), 63\év múlva érzem, hogy nem volt igazam. De érzékenységemet alátámasztotta az az érzésem, hogy engem a fejesek, a nagy teológusok, ha nem is mind, de közülük sokan, gyűlölnek. Észrevettem én ezt már október 31-én, a reformáció emlékünnepén is, mikor a főúr is szeretetlen szóval illetett szavalatomért, Velegi István mocskos szavaiénak minősített, a fők pedig a szemükkel majd lenyeltek. Úgy éreztem akkor, hogy innen fújt a szél, mikor Molnár Gyula háborgó indulattal kimondta a nagy szót: „semmi!” Amit soknak tartott az édes kis Csizmadia tanár-elnök úr, mert ezt a szerény megjegyzést fűzte a bírálathoz: „Szénior úr, talán mégse volt olyan nagyon rossz egy kis első évestől ez a funkció!” Na, hát, hogy senkinek útjában ne legyek, elhatároztam, hogy elmegyek. El én! Forrt bennem az indulat. Nem szóltam senkinek, csak elkezdtem iszonyúan tanulni az első félévi kollokviumokra, és hogy jelesen kollokválhassak. Gondoltam: engem az érettségimmel és indexemmel csak fölvesznek a pesti teológiára! És komolyan hordoztam magamban ezt a gondolatot. Eljött a kollokviumok ideje. Csizmadia tanár úrnál egy-kettőre lementem bibliai földrajzból és bevezetésből, a főúrnál is héberből, Antal Gézánál is görögből és németből, és mikor ezeket félretettem, nekivágtam a nagy, a hatalmas tárgynak: a bölcseletnek Horváth József professzor úrnál, a Doktornál, annak a bölcseletnek, amelyet én elejétől végig prédikálva tudtam mondani. Gondoltam: ha ez is jelesre sikerül, nyitva áll az utam Pest felé! És sikerült! Nemcsak prédikáltam, hanem mámorosán, egyre forrósodó lélekkel mondtam ünnepélyesen a bölcseket, ünneppé avatva lelkesedésemmel a kollokviumi órát. A Doktor szavaival átölelt, fölemelt, s kinyílt az utam Pest felé. Mi volt még hátra? Neveléstörténet a Doktornál, enciklopédia és egyháztörténet a drága Thury Etelénél. Aztán indulhatok Pestre! Na, Molnár Gyula! Isten veled!- Indulj hát, Ólé Sándor! Mit tétovázol? Ejnye, mi van a szemedben? Böki valami a szemedet? Eredj az irodába, kérd ki Thury Etele igazgató úrtól az elbocsátásodat, és indulj Budapestre! - Hát, hiszen indulnék én, ha nem tartana vissza folyvást valami. Hogy mi volt ez a valami, nem tudom, de nem tudtam a búcsúzást elkezdeni. Búcsúzzam a Doktortól? Thury Etelétől? Csizmadia Lajostól? Társaimtól? Pongrácz Jóskától? Kiss Zoltántól? Baditz Antaltól? A többitől? Búcsúzzam a Kollégiumtól? Képzőtársaságtól? Kapossy tanár úrtól? A <£» 197
