Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
A Teológián
OLE SÁNDOR félelmes. Xenophanes az én rokonszenves bölcsem volt, mert az egy istenről tanított, aki mindent lát, tud és hall. Pythagoras az ő harmóniájával, Herak- leitos a logosszal, Parmenides a valósággal, Anaxagoras az Esz tanával, Demok- ritos az ő atomizmusával igen érdekesek voltak nekem. De egyik ámulatból a másikba esve tanultam az igazán nagyokat: Sokratest, az igazság fanatikusát, a lángelméjű Plantont, az ideák filozófusát és Aristotelest, a metafizika, a logika és a tudománybölcselet megalkotóját. Ezeket én a kollokviumok idején már valósággal prédikáltam. Prédikáltam akkor is, mikor a Doktor előtt társaimmal együtt kollokválni megjelentem. Lázban égtem, a bölcsek megszállottja lettem. A Doktor pedig így jutalmazott meg nagy készületemért: „Nagy lelki gyönyörűséggel és élvezettel hallgattam szép előadását. Köszönöm.” Ezt mondta nekem, a porontynak, Horváth József professzorom! A Doktor. El lehet-e ezt felejteni? Dr. Antal Géza. A rendszeres teológia, vagyis a dogmatika és etika professzora. Róla már többször is megemlékeztem. Egyebek közt a pápai református templomépítés történetében, mert hiszen ő volt akkor a püspök, mikor én (két és fél évtized múlva) pápai pap lettem s ő volt a pápai püspök-lelkész, mikor az új templom óriási harcok árán megépült. De hát ez nem tartozik ide. Ide az ő teológiai tanársága tartozik. Ehhez már hozzáillik az, amit róla mint gimnáziumi vallástanárról és némettanárról írtam. I. és II. éves teológus koromban is tanított ő nekünk németet. Nem igehirdetéseket fordítottunk heti két órában magyarra. Tanított görögöt is. Máté, Márk, Lukács evangéliumát fordítottuk eredeti görögből magyarra. Másodéves korunkban vallástörténetet és vallásbölcsészetet is adott elő, ugyancsak heti két órában, meggyőző erővel. Előadásaiból igen megragadott engem és máig is megmaradt bennem az, amit a hit és a tudás viszonyáról, a hitről mint tudásról mondott. Mert örök igazság marad az, hogy amit én hiszek, azt én éppen úgy tudom, mint a természettudós és a matematikus a maga tudományos tételét. Ha nem így volna, a hitnek nem volnának vértanúi. Elhiszem, hogy a tudománynak is vannak bajnokai, mint például a sarkkutatók. De a hitnek is vannak, mint például a katakombák hitvallói és a gályarabok. A hit több az elhívésnél, amelyben csak szunnyad a hit, mint az a parázs, amelyből nem lesz láng, hanem hamu. Vagy olyan, mint az a mag, amely köves helyre esik. Kikéi az, de el is sül, mihelyt a nap rásüt. A hit tudás, amint Jób mondja: „Én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.” A hit erő, amely fölkapja és viszi az embert, mint a tanítványokat a Szentlélek, viszi még oda is, ahová nem akarná, a tűzbe, vészbe, viharba, veszedelembe. Ilyenek voltak 188-
