Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Történetek és apróságok a Főiskola életéből
ÓLÉ SÁNDOR- Nem, fiam! Sokkal több annál! Pápai kollégiumi tanár! Én már sok szép és megható nyilatkozatot hallottam a pápai Kollégiumról, de ilyen mellbevágóan hatalmas bizonyságtételt soha! Oltárrá váltam előtte nagy elérzékenyülésemben, eleven oltárrá, melyen a hála tüze ég Isten dicsőségére, ezért a tanár úrért, akit nekünk adott. Azt mondja Ábrányi Emil a magyar nyelvről szentség gyanánt, hogy befogadja éked, őrző oltárrá válik a kebel. Hát igenis azzá vált, őrző oltárrá, eleven égő oltárrá vált az én keblem, melyen a hála tüze, ezért az ékességért, a gyönyörű Kollégiumért és abban a lelkes Győri tanár úrért, soha el nem hamvadott! A tanár úr észrevette elérzékenyülésemet, mert homlokon csókolt. És ezzel a csókkal el is váltunk egymástól - örökre. O elment a koszorúval a temetőre, én pedig kimentem a tanári csók hatásával szívemben az állami tanítóképzőbe. A következő (1930) év június havában jött a hír Pápára, hogy Győri Gyula meghalt. Én írtam nekrológot róla a Dunántúli Protestáns Lapban. Legyen az ő bizonyságtétele e fejezet koronája! s?» 178
