Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Történetek és apróságok a Főiskola életéből
OLE SÁNDOR útban, a sötétben, és kifakadva kérdeztem önmagamat: hol van már az a Bodajk, hogy egyre távolodik tőlem? Hát hol vagyok én? Merre járok én? Az ördögök incselkednek velem? Mi lesz velem ebben a sötétben, ebben az ismeretlenben? De csak mentem tovább, mert mennem kellett. Mit tehettem volna egyebet? Karácsony éjszakáján ott bandukol egy pápai mendikáns a Vértes vadona és a Bakony rengetege közötti térségben, a móri horpadásban, ott bandukol egyedül, és már attól fél, hogy a kimerültségtől összerogy és ott fagy meg a hóban az úton. Na, ne félj, kis mendikáns, nem fagysz meg. Nézd, íme hirtelen eléd bukkant a völgyből a falu. Megörültem én erre. Végre megérkeztem! Beköszöntök tüstént a szélső ház ablakán, és kérdezem: jó helyen járok-e? Mórról jövök s Bodajkra igyekezem. Az öreg sváb gazda fölkászálódik, mécset gyújt, s kilép vele a konyhaajtóba, onnan pislog felém, megértetve velem, hogy nem értette, mit mondtam. Ekkor megkérdem tőle németül, hogy hol vagyok. És megtudtam az öregtől a szörnyű valót, hogy Sőréden vagyok! Óh, hogy a mennyboltozat rám nem szakadt ebben a pillanatban! Hát én most mit csináljak? Merre menjek? Hová legyek? Hiszen járni sem tudok! Itt vagyok a nagy ismeretlenben, a sötét éjszakában, a fagyos télben, a majdnem térdig érő hóban, az úttalan útban, melyen egyetlen lábnyom sem vezet, az ijesztő rengetegben, és én járni sem tudok! És nincs senkim, aki szólna hozzám, megfogná a kezem, biztatna, bátorítana, tanácsolna, segítene engem! Nincs senkim se, senkim a nagyvilágon! Lehetek zsiványok, cigányok, farkasok prédája! Senkim! Csak a Vértes vadona zúg félelmetesen, kísértetiesen, mintha azt zúgná: ítélet! Jól van hát, megadom magam. Leülök a hóba és megfagyok. Ennél könnyebb sincs. Csak egy kis elszunnyadás. Ez pedig könnyen megy, mikor már járni sem tudok. És már le is ültem. És ekkor hirtelen eszembe jut Arany János Toldija a nádassal, a zsombék- kal, a farkasokkal. És eszembe jut a drága Arany tanítása: „Kinek az éj alatt már senkije sincsen, Felfogja, ne féljen, ügyét a jó Isten.” Eszembe jut a prófécia, amit én már otthoni kisgyerek koromban is könyv nélkül tudtam: „De akik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el!” (Ésaiás 40:31) Eszembe jut az Evangéliumból az Úr Jézus mondása: „Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincsen hitetek?” (Márk 4:40) Pedig a szegény tanítványok ott hányódtak-vetődtek a háborgó tengeren. És mégis: 162«
