Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Történetek és apróságok a Főiskola életéből
ÓLÉ SÁNDOR lomra nézett. Ezen a szűk sikátoron haladtunk mi a sötétben a Fő tér felé, csendben, vigyázva, hogy semmi neszt ne csináljunk. A biztonság érzete meglehetett bennünk, hiszen előttünk mentek a bátor teológusok, utánunk pedig a nagy diákok, az erősek, a kiválók, az arany- és ezüstérmes jó tornázok, kik közül sokan szép magyar ruhában voltak, oldalukon karddal, fejükön gyönyörű magyar föveggel. Én azonban mégis féltem. Féltem a csendtől, féltem a sötéttől, féltem a sikátortól, féltem az istállótól, ahol egykor a reformátusok temploma és iskolája állott. Amint a Ruszék utcából kiérünk a Fő térre, hát ott áll előttünk, szemben velünk, a huszárság. Nyilván árulás történt, és a hatóság intézkedésére kivezényeltek egy huszárszázadot a Kollégium ifjúsága ellen. Ott álltak a huszárok farkasszemet nézve velünk s várva a jelt az indulásra. Erre a teológusok megfordulnak s visszaindulnak, magukkal sodorva minket is, kicsinyeket. Én abba a kiváltságos helyzetbe kerültem, hogy pontosan a Csomasz Dezső ferencjóskájába kapaszkodhattam. De a fejvesztett visszavonulásban az úrrá lett pánikban, a szűk sikátorban, a vak sötétségben teljesen felbomlott a rend közöttünk. A hátrább lévő nagyobb és nagydiákoknak ugyanis sejtelmük se volt róla, hogy mi történt. Éppen azért nem akartak a nyomásnak engedni, hanem vissza akartak bennünket a hátrálásban tartóztatni, miáltal kettős nyomásnak lettünk kitéve, s így lett teljes a zűrzavar, teljes a felbomlás. Végül, mikor már az egész ifjúság rázúdult a hetedikesekre és nyolcadikosokra, ők is engedtek, megfordultak s visszaindultak. Igen ám! De most következett a hadd el hadd! Elől tűz, hátul víz! Mert amint a hetedikesek és nyolcadikosok megfordultak, hogy ők is visszavonuljanak, ott látják maguk előtt a mesterlegényeket és tanon- cokat. Sikerült őket hamarosan mozgósítani, hogy a Fő téren a huszárság, az altéren az iparos ifjúság fogadjon és zárjon be bennünket, hogy meg legyünk fogva, be legyünk kerítve, s mozdulni se tudjunk semerre. Ezért sorakoztak fel ellenünk az iparosifjak, vagy ahogy akkor nevezték őket: a mesterlegények, az inasok, felbőszítve a bujtogatók által, nem üres kézzel, hanem botokkal fölfegy- verzetten. Nyilván az volt a számításuk, hogy majd a Tapolcába szórnak bennünket. Számításukban azonban csalódtak. Mert nem számoltak azzal, hogy kik is azok, akikkel szembe fognak kerülni. Na hát, kik is azok? Pápai diákok azok, kik a legtöbb aranyat hozták el Budapestről, a nagy súlydobók, birkózók óriások, vívók, távolugrók és rúdugrók, akikre boldogan nézhet a Haza szeme, mert „madarak közt sólymok, erdőn fenyőágak.” Ezekkel néznek most farkasszemet •á* 148
