Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Pápa
PAPAI DIAKEMLEKEK tete, a temető szeretete, a hazaszeretete. Más ember idő jártával csak el tudja valahogy felejteni a szülőotthonát, de a magyar paraszt soha! Sokáig álltam egy helyben megmerevedve. Nem tudtam megmozdulni. Ezt az érzést eddig még nem éreztem. Csak néztem feléjük csodálkozva, hogy ez is lehetséges, hogy engem itt hagynak? Ők integettek, hogy induljak vissza. Egyszer csak ez is elmúlt, és elnyelte őket a Kossuth utca. Én pedig ott álltam tanácstalanul, tehetetlenül, mozdulatlanul egy helyben. Szájtátva és szepegve néztem utánuk, hátha még egyszer megláthatnám őket. Csak még egyetlenegyszer! Csak egy pillanatra! Mit érne nekem ez az egyetlenegy pillanat! Nem lehet azt se szóban, se kincsben kifejezni. És én ezt az egyetlenegy pillanatot nem nyertem el. Elmentek. Mit jelent az, hogy elmentek? Ezután, ha nehéz lesz az élet terhe, nem lesz, aki azt nekem megkönnyítse. Ha fáj a szívem, nem lesz, aki meggyógyítson. Ha hideg lesz nekem a világ úgy, hogy didergek benne, nem lesz, aki fölmelegítsen. Ej, menjünk vissza a promenádba, a diákok közé! Ott voltak most is, sőt sokkal többen. Ekkorra már elmúlt 11 óra, hát sokan beiratkozhattak reggel óta. Most is állt a könyvvásár sok csintalansággal, de olyan nagy volt bennem a bánat, hogy nem tudott érdekelni, és jókedvre hangolni. Kimentem hát közülük a promenád keleti végébe, s onnan néztem a kollégiumot, újra meg újra elolvasva a feliratát s elandalogva annak az értelmén. Ez olyan magas volt az én értelmemnek, olyan lenyűgöző a szívemnek, annyira rabul ejtette egész belső világomat, hogy megtelt megint a szemem könnyel. A promenád északi sarkán ott sátorozott a Lidi néni. Meglátta az én könnyes szememet.- Nini, hát maga meg sír, kis ifiúr? Ne sírjon! Jöjjön közelebb, adok magának valamit. Nézze, ezek a nagyobb ifiurak már nem sírnak. Mert jó világ van ám itt Pápán. Ilyen nincs az egész világon, még Bergengóciában se! Itt a tanár urak édesapái a kis diákuraknak, a diákurak meg testvérei egymásnak! Csak ne sírjon. Persze, most mentek el a kedves szülei. írjon a kedves mamának. írja meg neki, hogy jól van, nincs semmi baja, már egészen megszokott. Tisztelteti Lidi néni is a kedves mamát. Aztán válaszol a kedves mama, és meggyógyul a szíve, édes kis csibém, drága kis ifiúr. Maguk még nagyobb ifiurak, vigyék el magukkal ezt a kis ifiurat a diák urak közé, hadd ismerkedjék, hadd viduljon és vigasztalódjék egy kicsit a kis szíve. Aztán, ha kell valami, csak jöjjön ide hozzám. Nézze itt minden: cipó van, kifli van, kalács van, gyümölcs van, szörp van, pezsgő van, minden van.
