Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)

Pápa

PAPAI DIAKEMLEKEK

Ez Pápai - mondanám én a ma nyelvén.

Ezt édesapám így fejezte ki: Jlogyan lehet az, hogy ebben a Nagyoskolában mindenki olyan hozzánk, mint ha testvérünk volna?! Halljátok-e?”

Dr. Antal Géza nagytiszteletű úrtól egyenesen Kis Ödön szénior úrhoz mentünk a konviktusra jelentkezni. Ez a Kis Ödön testvéröccse volt Kis Ernő igazgató úrnak. Ő is azt mondta: délben kapok ebédet. A konviktus akkor ott volt az akkori teológia épületében, annak az udvarba benyúló szárnyán, a földszinten. Ebből lett később a nőnevelő-intézet, az úgynevezett „nátus”.

Innen elmentünk Kis Tivadar könyvkereskedésébe, beszerezni a szükséges könyveket, író- és rajzszereket. Kis Tivadar is testvére volt Kis Ernőnek és Kis Ödönnek, mindhárman pedig fiai Kis Gábor akkori pápai lelkésznek. Meg is látszott rajtuk a papi származás.

Tehát most már megvolt minden könyvem, újonnan. Minden füzetem, író- és rajzszerem, ami csak kellett. Ezekhez még ráadást is kaptunk: édes szókat Kis Tivadaréktól, szívsimogatókat és megnyugtatókat. Olyan volt Kis Tivadar, mintha pap lett volna, és volt egy aranyszál, ami összekötött bennünket. Megtudta, hogy a mi papunk unokája a nagy Márton Istvánnak, a pápai főiskola újjáépítő rektor-professzorának! Nahát! Hogy micsoda barátság szövődött köztünk egyszerre, máig is emlékezetemben van. Édes szók és meleg kézszorítások mellett búcsúztunk el egymástól, s ez is növelte Pápa szeretetét szívünkben.

Ezzel végezvén dolgainkat, visszaindultunk az én diákszállásomra Vasváriékhoz. Pár óra múlva úgyis búcsúznunk kell, és én egyedül maradok. Dejszen nézd: mennyi diák súrög-forog itt a színház körül (később megtudtam, hogy ez a promenád), mint valami ószeresek és ócska piacon, adnak-vesznek, zsibvásárt csinálnak. Adják és veszik a régi könyveket. Egyik kinőtt belőle, a másik belenőtt. Amiből kinőtt, eladja. Amibe belenőtt, megveszi. A könyv ára attól függ, hány gazdát cserélt már, és a gazdái hogy becsülték meg. Van olyan könyv, amelyik még majdnem új. De van olyan is, amelyik már saláta. Nézd: milyen vidámak ezek a diákok. Csak úgy tobzódnak jókedvükben a tréfacsiná- lásban! „Urak, úrfiak, válogatott cigánygyerekek” Ki vesz Pirchala-féle latin nyelvtan? Latin olvasókönyvet? Ki vesz görög olvasókönyvet? Vergiliust? Hora- tiust? Ki vesz Liviust? Teli Vilmost? Stilisticát? Rhetoricát? Aestheticát? Poeticát? Physicát? Algebrát? Lásd Ólé Sándor, ahol ennyi diák súrög-forog: ott hogy lennél te egyedül? És ahol ilyen vidámak a diáktársaid: hogy lennél te szomorú?

Édes szüleimnek is nagyon tetszettek a diákok. Sokáig elnézték volna még őket, de hát: szól a kakas indulóra.

^ 11