Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)

Asztalos István: Petőfi Sándor, az aszódi diák

mivel tartozik a gyermeküket reá bízó szülőknek. Ezért azonnal értesítette Petrovics Istvánt, jöjjön gyorsan Aszódra, mert fiával baj van, be akar állni vándorkomédiásnak. A hirtelen haragú apa nem késlekedett, hamarosan Aszó­don termett. Hogy mi történt a megérkezése után arról a már említett Úti jegyzetekben számolt be a költő: „S istentelen szándékomtól csakugyan eltérí­tettek atyai tanácsai, melyek még hetek múlva is meglátszottak... hátam,071 és lelkem porsátorának egyéb részein. ” Egyébként első színészi próbálkozásának történetét 1847-ben Első esküm című költeményében is megírta a költő. Az apai szigor hatására tehát egyelőre lemondott a színészkedésről, befe­jezte aszódi tanulmányait, s mint láttuk, még búcsúverset is ő írta és mondta el az egybegyűltek előtt. Ez a Petrovics Sándor azonban már egészen más, mint az, aki három évvel azelőtt aszódi diáknak jelentkezett. Az egy 13 éves kisfiú, ez pedig már az algimnáziumot kijárt ifjú, akiben megmozdultak azok a vá­gyak, azok az indulatok, amelyek az atyai és tanári intelmek ellenére más útra vezették. Ezt így fogalmazta meg több évvel később a Tündérálom c. költe­ményben: „ Nemi voltam többé gyermek, s nem valék Még ifjú. Ez az élet legszebb éve, Mint legszebb perc, midőn a hajnalégről Az éj kárpitja félig van levéve. Sötétség volt még egyfelől sziveinken, De másfelől már pirosán kelének, Mint a közelgő nap szemeiből Kilőtt sugárok, a vágyak s remények. " IRODALOM ASZTALOS István: Oskolatanítók a Gulya mentén. Aszód, 1987. UŐ.: Petőfi aszódi iskolája. Aszód, 1989. UŐ.: Az aszódi evangélikus középiskola = Studia Comitatensia 2(1. Szentendre, 1995. UÖ.: Kisvéiros a Galga mentén. Aszód, 1997 DlENES András: A fiatal Petőfi. Bp. 1908. HATVÁNY Lajos: így élt Petőfi I- II. Bp. 1907. dl

Next

/
Thumbnails
Contents