Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)
Asztalos István: Petőfi Sándor, az aszódi diák
Asztalos István Petőfi Sándor, az aszódi diák ,, Elvettem őt onnan (mármint a pesti piaristáktól), mert a színházak körül ólálkodott és elhoztam ide, keresztapja, Martinyi Károly úr ajánlatára professzor úr keze alá. Tettem, ezt annál szívesebben, hogy mind nekem, mind különösen nőmnek Aszód kedves emlékű város. Lakása leend Neumanné asszonyságnál, kivel nőm itt tartózkodása óta kegyeletes viszonyban áll. " Koren István, az aszódi evangélikus latin iskola Domonyban, 1805-ben született tanára így elevenítette fel a Vasárnapi. Újság 1875. május 30-ai számában a szabadszállási redemptus, Petrovics István Sándor fiának Aszódra kerülését. Hogy milyen viszonyok között élt és milyen eredménnyel tanult gyermekkora végén Petőfi a reformkori nagyvárosban, Pesten, azt az irodalomtörténészek szorgos munkával feltárták. Közismert Petőfi István heves tiltakozása Koren azon állítása ellen is, mely szerint édesapja Martinyi Károly ajánlatára hozta volna Aszódra elsőszülöttét, majd egy év múlva második fiát. A gyermekeinek tanulásáért sokat áldozó apának nem kellett sok biztatás: ő olyan iskolába kívánta gyeimekét vinni, ahol biztos lehetett a jó ellátásáról, a megfelelő iskolai körülményekről. A pesti sikertelen évek után három lehetőség közül választhatott Petrovics István: 1. a távoli Selmecre viszi Sándort 2. beiratja Aszódra, ahol két éve „földije”, a domonyi szűcsmester fia, tudós Koren István professzor keze alatt az aszódi schola latina egyre jobb hírű tanodává emelkedett, 3. beiratja fiát ismét egy nem evangélikus középiskolába (Nagykőrösre, Kecskemétre, Vácra). Az akkor már meglehetős vagyonnal rendelkező apa Aszódot választotta. Nem csak az imént felsorolt kedvező hírek miatt, hanem azért is, mert a Galga vidéke az ő szülőföldje volt. A Petrovics- és a /fraz-esaládokat számos szál kötötte az akkor virágzó kis mezővároshoz, a környező településekhez. Nem feladatunk a költő felmenőinek részletes ismertetése, csupán azt szeretnénk igazolni, hogy mit takar az a nagyon is hihető megjegyzés, amit 53