Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)
Jókai Mór Pápán írott verse és elbeszélése
»Néró lovag! — kérdé újra, még mindig az ablakba kapaszkodva az ifjú — jöjj csak, próbáld-meg leugrani innét a szikláról — elhidd, nem fogod magadat megütni! „Igen, én öltelek-meg én taszítalak-le a magas szirtről, hah ne üldözz éji rém! Isten! ne hagyj elkárhoznom, ne hagyj bűnbánat nélkül meghalnom! Az ifjú beugrott a templomba, s a lovag az ajtót sarkából kivetve ro- hant-ki onnét. »No ne fuss Néró! várj majd én lesegítlek — hisz én már tudom az útját!« S az ifjú folyvást közeledék a lovaghoz, ez pedig merev szemeit reá függesztve az örvény felé hátrált, már csak néhány lépésnyire volt attól — már csak egyre! még egy lépés s a győzhetlen vitéz ordítva bukott hanyatt homlok alá. Ismét elhallgata minden, csak a hold virraszta csendesen, nagy azúr tengerében. Sötét erdő közepén terül a gyógytó vize, habtükre rémes a hold sugárinál. Agg monda tartja, hogy éjfelek alatt felsírnak az ebbe holtaknak árnyai; de a monda agg s a tó néma és nesztelen. lm egyszerre lapátolás hangzik a vizekben, s csónak bontakozik elő a bokrok közűi, s a tó közepére úszik. Egyetlen ember ül benne, ki ott behúzva evezőjét egy holttetemet emel-ki csónakából, s a vízbe veti, a habok összecsapódnak felette, s az ismét sima tükrön terjedő habkarikák libegnek part felé. „Nos Talárok, jó éjszakát! — mormogá a férfi szakálla közé. — A csónak visszaúszik, azonban sajátszerű lobicskolás hangja jut hozzá — körül néz s a csónakban felállott, s a balkány felett egy nőt lát ki egy ifjúnak sebjeit locsolja. ’Jaj, jaj nekem! ordít a férfi, — s hanyatt a vízbe vágja magát. Ismét felkelt a nap, felélledt a föld, fel a szikla vár is gyászlobogójával. Kupák s koczka asztalok álltak készen a vendégek előtt, kik mindnyájan rendre kérdezék egymástól: ’Hol Dolna Úr! hol Szentiváni Néró! — jelül, hogy egyik sem tudott felölök semmit, de ez nem sokat gátolta, mindig élénkebb lett a zaj köztök, nehezedtek a fők, midőn hirtelen berohan ijedten egy csatlós s fuladozva rebegi: 'Urak! a gyógytavat meghalásztuk — a csatlós fogai vaczogtak — „Isten nyugossza őket! — dörmögének az urak, hozzá gondolva az újság végét. 'Urak! — rikolta a szolga — benne Dolna Úr és Szentiváni voltak!’ „Lehetlen! — kiáltának amazok — s a Talárok? — kérdé a nagyobb rész. 'Éljenek! hangzék künn, az ajtó felpattant s rajta Talár-Zafír és Inda léptek-be kísérve hű barátaiktól és cselédeiktől. Jókay Móricz 276
