Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)

Petőfi Sándor Pápán írott versei és székfoglalója

S a porba tipratott kebel Fojtott dühérzeményivel A hős előrelépett,

És szóla: ‘Fejdelem! kegyed, Látom, határtalan; egyet Engedj hát kérni tőled.

A kürt éltem hű társa volt;

0 annyi vért és diadalt Karom között szemléié.

Ez óra tőle elszakaszt;

Hagyd még egyszer megfúnom azt, Hagyj elbúcsúzni tőle!’

És zúg dörögve rémitőn A kürt ismét Lehel kezén;

S hogy harsoghatta szerte:

Rá szent hevület lángja száll,

A győző fejdelemnek áll,

És véle őt leverte!

‘Te fölmagasztalsz’, e szavak A hősi ajkon hangzanak,

‘És én a porba váglak!’

S megy bátran, míg önérzete Arcára kéjsugárt vete,

Elébe a halálnak.

VÁNDORDALOK

1.

Távol szeretteimtől S tőled, te drága hon! Vándorlom a világot Végetlen útakon.

És lábam a nagy úton Fáradva lépdegel,

Mert vállaim tetézvék Bútornak terhivel.

21>7