Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)

Petőfi Sándor Pápán írott versei és székfoglalója

Ő az, ő! az ártatlan férjhagyta nő. Karján mosolyg nyájas barna csecsemő.

„Ez Kuruttyóivadék!”

Mond a kisded apja,

És a rajkót és a nőt Kebelére kapja,

S vége nélkül, hossza nélkül pityereg. Jókat kacag rajt a víg ujoncsereg.

LEHEL [I.]

1.

Mennydörög az óriás kürt Lehelnek ajakán. Örvendve nyúl ezer kar Kifent acél után.

Vérszomjazó örömben Szikráznak a szemek,

Telt a kebel dicsétől Harc nagy reményinek.

Jaj annak! aki ellen E nép kardja száll.

Jaj annak! sorsa lészen Gyalázat és halál.

Még egyszer zúg riadva A szélvészhangű kürt,

S az alemann seregre A dúló szittya tört.

S vérnek patakja árad Az eltiport mezőn,

Kietlen rém-halommá A holtak teste lön.

Még vínak oly erősen,

Oly fáradatlanúl!

A szittya kar csapásin Sok almann kimúl.