Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)
Veress Zsuzsa: Jókai és a mai olvasó
Már csak egy fontos réteget szeretnék számba venni a Jókai-befogadás kapcsán: a szakmát, az irodalomtörténet- és irodalomelmélet-írást. Tudomásom szerint máig a legteljesebb Jókai-feldolgozás Nagy Miklós könyve, ami bizony elmúlt már 30 éves. Keveset és kevesen írnak Jókairól mostanában. {Szörényi László, Szilasi László nevét említhetjük.) Pedig nagyon is el tudnék képzelni egy modern Jókai-monográfiát, akár a posztmodern dekonstrukció módszerével is. Ahogy pl. Roland Barthes híres S/Z-jében feldolgozta Balzac Sarrasine-jét, vagy mondjuk, ahogy Szili József posztmodern szempontból vizsgálta az Arany-életmű egy részét - miért ne lehetne ezt Jókaival is megtenni? Az újabb szempontú elemzések segítenék a ma még olvasó embereket. Meg aztán az ízlés olyan, hogy idén a tavalyi, tavalyelőtti divat kínosan idejétmúltnak tűnik, de a harminc évvel ezelőtti, pláne a százötven évvel ezelőtti már nem kínos. Tudjuk Gyulai Pád meg Péterfy Jenő óta, hogy pl. Jókai felületes és bőbeszédű, de legfőbb ideje, hogy újra észrevegyük és felfedezzük, mondjuk éppen a leírásainak mélyrétegeit, vagy a felületességnek tűnő könnyedség mélyére ássunk. El tudom képzelni, hogy meglepő dolgokat áshatnánk elő, ha alaposan megvizsgálnánk újra poétikai szempontból, vagy részletes textológiai elemzéseket végeznénk. S hasonlóképpen: Németh László ugyan kárhoztatta Jókait a Kisebbségben egyik kitételében, hogy regényeiben a magyarok „túróscsusza- evő angyalok”, de érdemes lenne ennek is alaposabban utánajárni és a mélyére nézni, éppen modern nemzetképünk kialakítása érdekében. Hogy ne legyen igaz az Esterházy Péter által híressé vált szellemes mondás, miszerint: „Ebben az országban mindig több volt a tehetséges író, mint a tehetséges olvasó.” Legyen bátorságunk nem a már mondottakhoz, hanem önmagunkhoz igazodni - emlékezzünk, a jó olvasó szűz és bátor. Valamint azért olvas, amiért eszik. Hogy éljen. És jó olvasó nélkül nincs jó irodalom. 238
