Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)

Veress Zsuzsa: Jókai és a mai olvasó

Tanítványaimtól gyakran hallom, hogy „én már kevés Jókait olvastam, de a nagymamám nagyon szereti és jól ismeri.” Amikor én voltam gimnazista, azoknak a széles néprétegeknek a körében, akik valamilyen szinten szenvedélyből olvastak, Jókainak olyan versenytársai akadtak, mint Passutk, Moldova, illetőleg Szilvást és Berkest. Utóbbiak kihullani látszanak az idő rostáján - Jókai maradt, legalább is, ami a tizenévesek szüleit és nagyszüleit illeti. Mai versenytársai Merle, Remarque, Ken Follett, Claire Kenneth, Vavyan Fable, esetleg Lesli.e L. Lawrence - és akkor még a jobbakat említettem a színesborítós választékból.

Az én nemzedékem számára Jókai jobbára már csak gyerekkori emlék, a legtöbben felnőtt korukban már egyáltalán nem vették a kezükbe. Ez - megkérdeztem tőlük - értelmiségi barátaim körében is így van. Olyan orvos, pap, képzőművész, tanár (a magyartanárokat most vegyük ki ebből a halmazból) ismerőseim is így nyilatkoztak, akik egyébként olvasnak; sokat és igényes szépirodalmat. Olvasnak Márait, Kosztolányit és Ottlikot; Thomas Mannt, Singert, Marquezt és Umberto Ecot, Sütő Andrást, Konrád Györgyöt és Tar Sándort - csak éppen Jókait nem. De persze nem csak Jókait nem. Kemény Zsigrnondot, Vidor Hugót, vagy mondjuk Petőfit, Kölcseyt, esetleg Balzacot ugyanúgy nem. Egyszóval inkább XX. századi szépirodalmat olvasnak szívesen.

Amikor Jókairól faggatózván az okokra is rákérdeztem, kerek-perec közölték, hogy hiszen éppen ez a baj: nem modern. Egyikük - egy roppant intelligens ember - úgy fogalmazott, hogy olvasmányai által egzisztenciális tapasztalatra akar szert tenni, hogy amit olvas, az segítsen neki élni, eligazodni önmagában - s ezt Jókaiban nem leli. Ha pedig felhőtlen kikapcsolódásra vágyik, akkor sem Jókai után nyúl, hanem focimeccset néz vagy zenét hallgat. Válasza - úgy érzem - tipikusnak tekinthető.

Voltaképpen a magyartanárok vélekedése is hasonló. Ok az átlagosnál több regényét olvasták - bár ez sem mindig igaz -, de szakszerűen meg tudják fogalmazni az értékeit, s természetesen felnőtt korukban is foglalkoznak vele, sőt igyekszenek megszerettetni a gyerekekkel. Ilyen értelemben ők kitüntetett csoport. Ha azt a kérdést teszem fel kollégáimnak, hogy kedvtelésből mit olvasnak, akkor a válasz olyanszerű lesz, mint előbb idézett barátomé. Mégis, kitüntetett csoport mivoltukból következik talán, hogy köztük örvendetesen

232