Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)

Veress Zsuzsa: Petrovics Sándor, a pápai diákköltő

„Gyávaság az, a panasznak / Zsibbasztó ködén / Élni - s a letűnt időknek / Könnyes szőnyegén. // Csak sóhajtan i a jelennek / Jégámyékzatán, / Honnan a vész férge dúlva / Kél a bús hazán. // Honszerelem s te égi szent szabadság, / Lelkesítsd föl honosim szívét, / Lángolón, hogy millió szíveknek / Szent örömdal zengje érzetét... A szabadság fényinél / A magyar még újra él” (Dömjén Ferenc: A magyar polgár 18H-ik év elején)

Nos, nyilvánvaló egyrészt e sorok sután patetikus, avatagon almanach íze, gyengécske színvonala, másrészt az is, hogy a reformkor közhangulatát, közköltészetét képviselik, eredetiség avagy bármiféle konkrétum nem jellemzi őket, inkább a hazafias frázisok általánosságának szintjén mozognak. Ez azonban érthető és logikus is - az lenne a csoda, ha nem így lenne. Az ilyen hazafias versek írásában Dömjén Ferenc járt elöl. Az a Dömjén, aki később lelkész lett, aki Petőfi érkezése előtt a Képzőtársaság vezéregyénisége és titkára volt, s akiről tudjuk, hogy féltékeny volt az újonnan érkezettre. Dömjén volt az önképzőkörben Petőfi leggyakoribb bírálója, s hozzá szigorú, kemény bírálója. Nota bene: valószínűleg Dömjén írta le először a később elhíresült kritikai tételt, miszerint Petőfi dalszerű kerekdedsége figyelemreméltó, ámde megengedhetetlenül póriasán fogalmaz. (Ezt az Eskü c. versről írta, ezzel adta vissza javításra s szerzőnek, ez a mű aztán nem került az Erdemkönyvbe, elveszett.) Dömjén egyébként is gyakorta talált kivetnivalót Petőfi műveiben, sokszor vélte úgy, hogy versei nem méltók a szent célra felesküdött, komoly Képzőtársaság érdemkönyvére. (Vajon jelen volt-e akkor, amikor Petőfi elmondta bírálói székfoglalóját, vagy amikor tótos dialektusban elszavalta a Szózatot? S ha igen, vajon mit szólt hozzá?)

Miután ízelítőt kaptunk Dömjén Ferenc verseiből és láttuk, hogy kizárólag komoly, fontos tárgyban és fennkölt hangnemben írt, így jobban értjük, hogy milyen ember volt, s hogy mi baja lehetett Petőfivel (a személyes ellenségeskedésen túl), akit póriasnak, s talán komolytalannak, léhának is talált.

Petőfi ugyanis pápai diákkorában egyáltalán nem írt hazafias verseket. Nos, ez az a hiány, amiről fentebb említettük, hogy jellemző rá. Az ifjú Petőfi próbálgatta a korában legkülönfélébb divatos témákat - magyarságát, hazafias vagy társadalmi gondolatait, illetve programját azonban nem próbálta a reformkor szokványos medrébe önteni pápai diákkorában, és még utána sem egy jó darabig. Egészében véve egy kis túlzással azt mondhatjuk, hogy eb119