Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)
Veress Zsuzsa: Petrovics Sándor, a pápai diákköltő
Ami ebben az epigrammában rosszallólag irónia tárgya, az roppant jellemző volt egyébként. A pipázás - akárcsak a borivás - a magyar nemzetjellemtan közhelye volt. Mint tudjuk, már Faludi. Ferenc is írt Pipadalt, s az őt követő költőnemzedékek is kedvelték e témát. A Tavaszban - a fenti disztichonon kívül - akad még pipás vers: Finta Károly Pipadala. Ez a mű témájában és motívumaiban erősen emlékeztet Petőfi boros verseire, kivált a Változó ízlésre - csak Finta nem a bort tartja előbbrevalónak a csalfa lányoknál, hanem a pipafüstöt... Míg tehát a többi önképzőköri tag nem nagyon írt boros verseket, ezt a másik „magyaros” vonást kedvelték megverselni. Petőfi Pápán még nem írt ilyet, a későbbiekben azonban hamarosan igen: a már több vonatkozásban emlegetett Befordultam a konyhára... dalon kívül 1844-ben pl. a Szerelem- és pipadalt, ahol is a „lányszem-pipafüst” motívum ismét együtt van jelen. 12. Végigtekintettük Petőfi Pápán írt műveit. Megnéztük, melyek azok, amik stílus, téma, versforma, nyelvezet tekintetében a későbbi, nagy Petőfire már nem jellemzők. Rámutattunk azokra is, melyeket a továbbiakban folytatott, amelyekben megtalálta hamarosan saját hangját - erre néhány későbbi példát is idéztünk, olykor kitekintéssel a kortárs „nagyirodalomra” is. Igyekeztünk mindezt a többi pápai diákköltő műveinek előterében megvizsgálni, azaz háttérül a Tavasz zsebkönyv szolgált. Világossá vált, hogy a diák Petőfi mely műfajai, témái, motívumai fordulnak elő a többiek műveiben is, mint a kor (1840-45) közköltészetének is jellemzői. Az is kiderült, hogy Petőfi hol és mennyiben különbözött diákköltő-társaitól, mennyiben és hogyan volt eredeti, más utakat kereső vagy más hangon megszólaló. És végül: minden költőre jellemző nemcsak az, amit és ahogyan ír - hanem az is, amit és ahogyan nem ír. Ha végiglapozzuk a Tavaszt, két olyan - egymással összefüggő - témát találunk, ami az ifjú Petőfit úgy jellemzi, hogy ő nem érintette őket. Az egyik: az 1830-as lengyel események. A Tavaszban tíz vers (Ács Károly 5 darabból álló ciklusa és még másik öt vers, többek között Kolmár Józsefé) szól Lengyelországról. Mind a tíz a szolidaritás hangján, de a legkülönbözőbb műfajokban: a magvas tanulságot megfogalmazó epigrammá177
