Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)
Veress Zsuzsa: Petrovics Sándor, a pápai diákköltő
horrosztikus borzalmak színezgetése. Hozzátartozik mindehhez természetesen a síron tűi is élő szerelem és örök hűség emlegetése. Egyik legszebb példája éppen Petőfi A hóhér kötele című regényében olvasható. Ennek szelídebb változata, ha a „temetőben bolyongó szerelmes a rettegést keltő éjben” látványa átvált az ifjúság, a boldogság illékonysága és minden földi dolgok múlandósága feletti melankolikus elmélkedésbe. Ez a mára már avataggá és mosolykeltővé vált lírai konvenció rendkívül erős volt, hiszen Petőfi még a Szeptember végén zárlatában sem mondott le róla. 8. A „Mayas trónján a sors ül” kezdetű hatsoros Kolmár Józsefnek íródott, az emlékkönyvi bejegyzések szokásos modorát hozza, amolyan jókívánság, útra- való az élethez.’ Ez a kis habkönnyű epigramma azért érdemli meg, hogy egy kissé elidőzzünk nála, mert a későbbiekben Petőfi életművében kétféle módon is folytatásra talált. Az alaptéma itt is adott: a földi halandók pályafutása attól függ, hogy mi van számukra megírva a „nagykönyvben.” Hogy egyesek sorskönyvének lapjain „borongó gyász vonul sötéten”, míg másokén a „hajnal rózsapírja dereng” - s hogy a földi téreken milyen sok az igazságtalan „leosztás” az élet nagy játszmájában, az a mindenkori romantikus világfájdalom kedvenc vesszőparipája volt Európa-szerte. Nem véletlen hát, hogy Petőfi romantikus pesszimizmusához is hozzátapadt ez a motívum, kivált a Felhők-ciklus olyan darabjában mint amilyen pl. az Igazság! Alszol? című is. Mások nem a felháborodás, hanem a melankólia húrját pendítik meg a kétféle életút fölött merengve. Ezek egy része ismét csak az emlékkönyvek suta-naiv stílusát idézi - valamelyest magasabb színvonalon - s ezáltal e kis pápai epigramma távoli rokonságába tartoznak pl. az olyan darabok, mint A bánat? egy nagy óceán, amely megfordítása az „Evezz, evezz az élet tengerén, csak ki ne köss a bánat szige- * * Az előző részben érintett alkalmi sírversek és az emlékversek írása is része volt a református kollégiumok képzésének. Minden református lelkész vagy tanító rászorult arra, hogy versgyűjteményből vagy saját erőből írjon ilyeneket a gyülekezet számára. A több formában is továbbélő Csokonai-hagyományt is idevonva eljuthatunk ahhoz a hatásrendszerhez, amelyet Petőfire egy református Kollégium kifejtett. Ez igen fontos, mert éppen ez a protestáns mezővárosi-falusi értelmiség lett a költő gyors népszerűségének hordozója, majd a Petőfi-kultusz élesztője és terjesztője. 170
