Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)

Kőrös Endre: Petőfi és Jókai

Kőrös Endre

Petőfi és Jókai

Megálltam én is elmerengve, némán A két költő, a két szobor előtt,

Midőn ércfürteikre éji órán Rezgő babért a hold ezüstje szőtt.

Az ünneplő zajt, mely feléjük áradt, Magába nyelte már a végtelen,

S a nép, amely hódolni ide fáradt, Akkor már csak lélekben volt jelen.

S elnéztem azt az elszánt arcú ifjat, Akit megpróbált már a szenvedés,

Ki bár egyetlen rózsát nem szakíthat, Szúró tövis rnegvérzi, nem kevés.

De sziklahit világol a szemében,

Hogy koldusbotja egyszer még kihajt, S keserves küzdelm ek jutáimaképen Feledtet véle minden földi bajt.

Es pillantásom, a másikra tévedt: Mosolygó arca üde, gyermeki,

Előtte édenkertként áll az élet, Vihartól félni dehogy kell neki! Alomlátások boldog álmodója Most látja első hajnalálmait,

Tüzét reá kelő nap fénye szórja, Minden virág az ő számára nyit.

9