Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

X. Gyermekkori mulatságok

No, de ez a balsiker azért nem vette el kedvemet a harangozástól, harangoztam én azután is, és pedig azután már kellő szakértelemmel. Sőt, nem elégelve meg a toronyban való harangozást, oda haza a nagyszámú virágcserepekből kiválasztottam három olyan darabot, melyek a kis-, közép- és nagy harangnak megfelelnek, a hátulsó udvarban aztán felállítottam az előre kitervezett haranglábakat, csináltam a harangoknak koronát és keményfából ütő nyelveket. Miután ügyes faragó voltam, a kivitel oly nagyszerűen sikerült, hogy a pajtások azután hozzám jártak harangozni. Persze, nem egyszer vetett véget a mulatságnak édes anyám megjelenése, a ki a pajtásokat elzavarta, engem pedig a kertbe dirigált. A sárkányozás örömeit is ez a vaskényszer szakította meg, és én akárhányszor a kertből fájó sziwel néztem, hogyan szállnak fel egymásután a sárkányok, nekem meg ez alatt gyomlálni, vagy zöldséget kellett tisztítani.

Afördés. A mi vidékünkön lakó gyerekek mind a Vágdunára jártak fördeni. Abban az időben, mikor én úszni tanultam, a Vágduna kisebb ágának is rendes folyása volt, melyen a fakereskedelmet közvetítő tutajok az év minden részében, tehát az őszi kis vízállás idején is rendesen közlekedtek. A meder elég mély és elég széles volt, úgy hogy a tutajok ebbe bármikor bejuthattak, és állandóan itt is kötöttek ki. Azon a helyen, a hol most a sánczok elvonulnak, egész hosszban álltak a fakereskedők bódéji, gazdagon megrakva faanyaggal. Minden fakereskedés - éppen úgy, mint a fűszerkereskedések - valamely czimet viselt. Ilyen czimzések voltak: A fehér galambhoz, Az arany koronához, A szarvashoz, stb.

A fakereskedők egytől-egyig tősgyökeres magyar emberek voltak és a város legelőkelőbb vagyonos osztályához tartoztak. A kis Vágduna igen alkalmas fürdőhely volt, mert szelíden lejtő partjai mellett a vízben az úszni nem tudók is veszély nélkül fürödhettek; beljebb pedig-90-