Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

X. Gyermekkori mulatságok

búgó hangot adott, mely messzire elhallatszott, s mindig egy csoport gyereket vonzott publikumnak.

A gombozás egészen más volt, mint a mai; úgy a forgalmat képező gombok értéke, mint a kerítéshez vagy falhoz ütött pénznek ügyes kipeczkelése tekintetében. Csak füles csont- és rézgombok kerültek forgalomba és pedig kizárólag csakis nagyobb, úgynevezett kabátgombok; a csont gombokat kettesnek, a rézgombokat hármasnak neveztük, mindegyikből voltak különleges specialitások, melyeknek értékét esetenként egyezségilig állapítottuk meg. Különleges értéket képviseltek a szarvas- vagy lófejjel ellátott vadász gombok, az ágyús tüzérgombok. Nagyon értékes rézgomb volt a szalamda, ettől a tulajdonosa csak végszükség esetében vált meg.

A játékosok kikerestek egy egyenletes fekvésű sima kaput és azon ütöttek; azaz nem egyszerűen csapták hozzá az ütő pénzt, nem úgy peczkelték, hanem az ütőpénzt élével úgy ütötték a kapuhoz, hogy az onnét visszarúgodó pénzdarab tengelye körül körben forogva és félkört képezve csapódott le a földre a játékos társak pénzének közelébe. Ha oly közel esett, hogy a távolság araszttal73 megmérhető volt, akkor az, akinek pénzét megütötte, fizetett egy kettőst, ha pedig épen rá esett a földön fekvő pénzre úgy, hogy az kocczant, a nyeremény egy hármas volt. Ütő pénz gyanánt használtunk forgalomból kiment régi pénzeket, régi két és három pengőkrajczáros darabokat. Nem kevés ügyesség kellett ahhoz, kiszámítani, [hogy] a távolsághoz képest, a hova az ütő pénznek esni kell, milyen erővel kell hozzá ütni, és merre kell irányítani, hogy a pénz a kellő helyre essék, hogy meg lehessen arasztolni. No, hát ebben - a tisztán ügyességen alapuló játékban már kozák voltam. Akárhányszor kipusztitottam a játszó társaimat, s mikor a gomb nálam gyűlt össze, megvették tőlem pénzen, 4-5 hármast adtam egy krajczárért, ez volt a tőzsdei árfolyama a gombnak, melyet ha

73 értsd: arasszal-83-