Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

VII. Sanyarú idők

A többi pajtások a kapott garasokat rendszerint elvásárolták az Esztergomi nennénél (kofaasszony volt), én, tudva azt, hogy otthon minden krajczárra mély égető szükség van, minden keresményemet az utolsó krajczárig oda adtam az édes anyámnak.

Ha az élelmezésben ilyen szűkös világot láttunk, gondolható, hogy ruhára még kevésbé jutott. Nem emlékszem rá, hogy 12 éves korom előtt a szabó engemet meg mért volna abból a czélból, hogy nekem ruhát varrjon. Vagyonosabb szülők gyermekeiről lemaradt ruhában jártam, legtöbbször Kiss Pálné keresztanyám látott el egy-egy ruha darabbal, rendszerint akkor, mikor én őt Zsuzsánna napján megkö- szöntöttem. Silány öltözetem ilyenkor tűnt fel neki, és névnapi kalács mellé majdnem mindig adott hol egy schált, hol egy kabátkát. Csizmám azonban rendszerint rossz volt, ennek következtében egyszer elfagytak a lábaim, és a míg ki nem tavaszodott, nem mehettem iskolába; különben pedig tavasztól késő őszig mindig mezítláb jártam. Akkoriban mindenki, még a gyerekek is - kivétel nélkül csizmát hordott, csak az előkelő osztályhoz tartozók gyermekei viseltek czipőt. A hijányos ruha folytán többször agyon hültem, s egy ízben oly erősen köhögtem, többször neki kellett dűlnöm a köhögési roham miatt a kerítésnek. Isten csudája, hogy valami nagyobb bajom nem lett.

Elhagyatottságban és rideg egyedüliségben teltek a zordon téli napok a Kereszt utczai kis házban. Apáról való rokonaim, a jó módú Kaczok épen nem törődtek velünk. Péter bátyámat kivéve, a ki nagy ritkán be nézett hozzánk, soha senki ajtót se nyitott ránk. Igaz, hogy én sem mentem feléjük, és soha nem kértem tőlük semmit. Ha a jótékonyságnak valami morzsáihoz jutottunk, a segítő kéz mindig az anyai ágbeli rokonok részéről nyúlt felénk.

Édes anyámnak volt egy Lajos nevű testvéröccse, a ki elvégezvén az akkor még fentállott református gymnásium rhetorikai osztályát, a- 62 -