Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

V. Költözés a szülői házból

megbékéltem, mert az esetnek nem volt semmi komoly következménye. A mint később megtudtam, a tégladarabbal Iván Ferkó, a hentesnek kamasz fia dobott meg. Ez a fiú egy más alkalommal is megrontásomra tört. Volt neki egy kis vörös pipája, melyre épen a mi konyhánkban gyújtott rá, s midőn meglátta, hogy én is a konyhában vagyok, mikor már jól égett a pipája, oda kinálta nekem, hogy szíjjam csak, milyen jó. Elhittem neki, és néhányat szippantottam a pipából, de eny- nyi is elég volt arra, hogy a gyomrom felkeverje. Elszédültem, és elkezdett velem forogni a világ. Ő pedig a sikerült tréfán nagyokat röhögött.

Ebben a házban engem csak egyszer ért öröm. Édes apám egy kis kutyát hozott, a mint mondta, az utczán szedte fel. Fehér szőrű kis kutya volt, zsemlyeszinű foltokkal. Elneveztem Czitrommk. Ezentúl ez a kis kutya volt az egyetlen játszó társam. Élénk szemeivel olyan okosan nézett rám, mintha a szavamat is megértette volna. El nem maradt tőlem sehol, mindig a sarkamban volt, azt akarta, hogy játszam vele. Meg is tanítottam sok ügyességre, tudott szépen ülni, két hátulsó lábán állva járni. Flű kis pajtásom szeretett is nagyon, mert a falatomnak a felét is megosztottam vele. Együtt nőttünk aztán fel. Mikor már iskolába jártam, valahányszor csak haza jöttem az iskolából, mindig oly örömben volt, hogy a nyakam közé ugrált.

Mikor Pozsonyba elvittek, tőle külön búcsúztam el, mintha csak éreztem volna, hogy utoljára látom. Egy évi távoliét után, mikor újra a szülői ház kapuján betettem a lábam, az volt az első dolgom, hogy a Czitrom kutyámat híttam, de biz az már nem jött szegény. Az alatt míg én oda voltam, jobb létre szenderült. Bizony megsirattam szegény párát. Mivel tudták, hogy mennyire ragaszkodom e hű állathoz, nem is írták meg eltűnését, nehogy ez az eset engem a tanulásban megzavarjon. Szegény hű pára, bizonyára nem gondoltad volna, hogy reád én annyi esztendők múltán is ilyen szeretettel gondolok, és ezeket a sorokat szentelem emlékednek.-37-