Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

IV. A nagy tűzvész és az ostromzár

hogy az elveszettnek vélt gyerek megkerült, mint a boszankodás, hogy a biztos helyről megszöktem.

Ennek a kalandnak minden mozzanatára ma is oly élénken emlékszem, hogy még azt is tudom, hogy aznap este bableves és darás metélt volt a vacsora, a mit én is a kiállott ijedelmek után jó izüen elfogyasztottam.

Arra nem emlékszem, hogy nővéreim velem játszottak volna. Kis gyermekkoromban nem voltak játszó társaim, nem volt játékszerem, csak egy játékszerre emlékszem, egy nádparipára, de ezt se úgy vették nekem, hanem valaki állitólag a kertünkbe bedobta, igy került én hozzám; bőrrel volt behúzva és serénye és farka fehér szőrből volt. Szinte félve nyúltam e drágalátos paripához és nagy kevélyen lovagoltam rajta. Ezt az örömet, melyet ez a nádparipa okozott - leszámítva, úgy emlékszem, hogy zsenge gyermekkorom örömtelen és egyhangú volt.

IV.

A nagy tűzvész és az ostromzár

A kik megérték, haláluk órájáig megemlegették azt a nagy veszedelmet, mely Komáromot 1848. évi szeptember 17-én érte. Én ennek a nagy katasztrófának csak egy jelenetére emlékszem. Vasárnap volt38, épen ebédnél ültünk, mikor a harangok rémes kongása jelezte a tüzet. A tűz özvegy Móricz Jánosné házából tört ki a Megyercsi utczában, s mivel épen északi szél fújt, a mi házunk épen tüzvonalba esett. Hatalmas, szinte orkánszerű vihar vitte magával a lángnyelveket, és csakhamar számos ház égett egyszerre. Édes apám befogott a kocsiba, s a milyen gyorsan csak lehetett, az ágyneműt feldobálták a kocsira és engem két nővéremmel együtt az ágyi ruha tetejére.-2938 1848. szeptember 17. valóban vasárnapra esett.