Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)
XXVI. Komárom, végállomás
vetve. A férfiaknak a hétköznapi munkaruhája mellett volt rendszerint ünneplő ruhájuk sötét kék posztóból, melyet egy pár kordován csizma egészített ki. Úgy a férfi - mint a női viselet évek hosszú során annyira nem változott, hogy az ezüstös dolmány és a százgalléru köpönyeg örökül szállt a fiakra; a viganók, főkötők és selyem kötények meg a leányivadékokra. Most ezzel szemben áll az örökké változó, a mindegyre ujitó divat a maga hóbortos kinövéseivel és indokolatlan szeszélyeivel. A ma divatja holnap ócskaság lesz és lomtárba kerül. A divattal együtt nőttek meg az igények. Mindenki többet követel az élettől, mint a mennyit az adhat. A pénz vásárló ereje egyre kisebb lesz, a munkabérek egyre emelkednek, a megélhetés egyre nehezebb, az élet egyre drágább. Most már méltán föltehető a kérdés, hogy mire vezet mindez, mire való a divattal együtt az igényeknek ilyen fokra való felhajszolása? Nem megelégedettebbek, nem boldogabbak voltak-e az emberek, míg az egyszerűség korlátái közt megmaradtak, a ruhában és életmódban nem bujálkodtak? Azt mondják erre a divat védői, hogy a fejlődés, a haladás törvényének ezen a téren is érvényesülni kellett, és ebben az irányzatban nincs semmi baj, mert a divattal és az igények megnövekedésével újabb és újabb iparágak keletkeztek, uj keresetforrások nyíltak meg, melyek a munkás nép millióinak adtak kenyeret. Ám erre az okoskodásra azt lehet válaszolni, hogy a munkás nép a maga munkakörét minden időkben megtalálta; tehát akkor is, mikor még haszontalan divat- és pipereczikkek gyártásával nem foglalkozott, hanem megmaradt az egyszerű életmód és egyszerű viselet mellett. Megelégedés és boldogság csak úgy érhető el, ha az ember okos eszével vágyainak korlátokat szab, és nem fogyasztja el a holnapra valót, a mit a régiek ezzel a szólásmóddal fejeztek ki:- 293 -
