Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)
III. Legelső emlékeim
szédasszonyok, ha minden bajnak nem tudták volna az orvosságát. Természetes, hogy mikor már jól megkinzott a baj, az én orvosságomat is kitalálták.- Nincs annál jobb - mondották -, tessék csak két ruha között meleg tehéntrágyát tenni a fájós részre, ez használ. No, hát használt is, mert a meleg gőz megpuhitotta a feszült daganatot, és a paraszt kúra után - úgy mondták -, hogy hosszasan aludtam, és meg voltam mentve. III. Legelső emlékeim Soha sem hallottam, hogy valami nyűgös gyerek lettem volna, némileg vánnyadt, olyan madár húsú csendes gyerek [voltam]. Járni és beszélni jókor megtanultam. Hogy kényeztettek volna, annak semmi nyomára nem akadtam. A mennyire vissza emlékezem, leggyöngédebb volt hozzám Erzsiké nagynéném, a ki még iskolás leány volt ekkor. Ő varrta nékem az első nadrágot öt éves koromban, eddig tudniillik az akkori szokás szerint szoknyában jártam én is, ő csinálta nékem az első sárkányt is, de nem papirosból, hanem fehér vászonból, melyett úgy varrott a sárkány támlájához. Nem repült ugyan fel, de én mód felett örültem neki, és csüggedés nélkül szaladgáltam vele, hátha egyszer mégis fölrepül. A mennyire vissza tudok emlékezni, a leg első emlékem is szomorú volt. Kis halott volt a háznál. Egy öcsémet - Zsiga nevűt - temették. Sok asszony jött a házhoz, a kis koporsót kivitték az udvarra, és letették a gádor mellett levő kő asztalra, elénekelték és elvitték. Én az egészből nem értettem semmit, hiszen még nem voltam egészen három éves, és nem tudtam, hogy édes anyám miért sir. Ez a jelenet soha sem mosó-25-
