Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

XX. Diákélet

szebb szatyi volt, ha ennek gazdái még nem jelentek meg, a tetszetősebb kenyeret azonnal kicserélték.

Az ebéd előtt tehát az első teendő a szatyiválogatás volt, a második pedig ennek 4 egyenlő részre való felszelése. A felosztás sorba ment, aki osztott a 4 darab közül, azé maradt a legkisebb, mert az előtte valók a nagyobb darabot elválasztották. Mindennap más volt az első és más az osztó. Ebben, tudniillik a szatyinak 4 egyenlő darabra való felvágásában a legtöbb diák oly magas tökélyre vitte, hogy alig lehetett a darabok közt egy-két grammnyi különbség; természetes, mert mindenki azon volt, hogy saját gyomrának a rovására ne csalódjék. Ha valamelyik része a szatyinak gyürkés volt, ezt valamivel mindig kisebbre szabták, mert a gyürkéért mindenik társat a hideg lelte.

Mikor a szakácsné kitálalt, akkor glédába álltak a dárdás diákok és a beosztás szerint ki-ki felkapta a maga tálát és libasorban behordták az étterembe. A sok éhes diák meg már kezében a kanállal várt, s abban a pillanatban, amint a dárdás az asztalra letette a tálat, egyszerre 4 kanál merült bele, aztán evett mindenki annyi igyekezettel, hogy ha az evésre pazarolt energiájának csak egy kevés százalékát fordította volna a tanulásra, bizony nem lett volna bukott diák.

A hogyan az a sok éhes diák evett - ezt kellett volna végignézni valami gyomorbajos embernek, menten megjött volna az étvágya. Egészséges fiatal gyomorhoz szerény kis adagokat szabtak. Nem is volt csuda, ha minden diák elmondhatta magáról, hogy farkasétvágya van. A nem messze eső községekbe való diákok csak gyakrabban jóllakhattak, mert ezeknek a szülei, mikor heti vásárra bejöttek Pápára, a diákgyerek számára is tettek mindig valamit a tarisznyába; azonban a távolabb levők is kaptak néha a postán egy-egy kis hazait. Persze az ilyen hazai aztán egyszerre lobbot vetett, mert a lakótársakat is meg kellett kínálni. Volt egy-kettő olyan is, a ki fösvényen a maga számára tartott meg- 207 _