Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)
XVII. Második pozsonyi évem
Midőn feljegyzéseimben idáig jutottam, ide egy nagyobb pontot teszek. Az eddig elmondottak képezik ugyanis Emlékemnek első fejezetét, melyben gyermekkorom vissza emlékezései vannak följegyezve. A serdülő és ifjú kornak az emlékeit a következő részben irom meg. Egyúttal megjegyzem, hogy az anyag beosztását és az előadást illetőleg pongyola külsőben jelennek meg ezek a följegyzések, úgy, a mint hevenyében toliam alá kerültek. Az oka ennek az, hogy itt a hivatalban, régi asztalom mellett rovom ezeket a sorokat, hol a külső szobában az anyakönyvi hivatalba jövő felekkel a tárgyalások folynak, melynek minden szava érthetőleg az én fülembe is bejut, és gondolatmenetemet mindig zavarja. A külső körülmények munkám folytatására nézve tehát nem kedvezők. Ennek daczára régi tervem megvalósításához mégis hozzá fogtam, mert úgy gondoltam, hogy ha a külső forma nem is lesz tetszetős, legalább az anyag legyen egybegyűjtve, és ezzel én czélomat egyelőre elértem. Tudom, és én magam érzem legjobban, hogy az itt megrögzitett események oly jelentéktelenek, hogy ezek sem korrajzi, sem művelődési viszonyok tekintetében figyelembe nem jöhetnek, és eligazodást nem nyújtanak, de nekem mégis jól esik, hogy vissza pillanthattam azokra az eseményekre, melyek között gyermekkorom lefolyt. Érzem azt is, hogy feljegyzéseimben sok hézag van, mely kiegészítésre szorul, talán a jó Isten segítségével lesz még módom, hogy ezen hézagokat később pótolhatom.-185-