Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)
XVII. Második pozsonyi évem
zsebünk és keblünkbe dugva ballagtunk a szántóföld végén levő gyalogösvényen azzal a szándékkal, hogy majd ha lőtávolon túl jutunk, hozzá látunk a zsákmány fogyasztásához. Mit sem sejtve haladtunk igy a gyalogösvényen, midőn az árok mentén levő nagy bokor mögül - mint a villám - előugrik egy hóri- horgas sváb paraszt s ránk kiált:- Hopp, jungeherr makuké asz!167 - és utána kap, hogy elcsipje az utánam jövő Német Pista kabátját, melyet az egy ügyes kanyarodással kezéből kiszakítva, mint a megriadt csirkék - ahányan voltunk, annyi felé szaladtunk. A német sógor a Kemenczki Józsit és az Iványos Miklóst, akik visszafelé futottak, vette üldözőbe. Mi a kik előre és oldalra futottunk, az üldözést szerencsésen kikerültük, és megmentett sárgarépánkat fogyasztva érkeztünk meg a Ligeti hídfőhöz. Itt vettük számba kiránduló seregünk létszámát, és megállapítottuk, hogy csak az a kettő hijányzik, a kiket a sváb üldözőbe vett. De erős volt a bizodalmunk, hogy azok is megkerülnek, mert annyi ügyességet mindkettőről föltételeztük, hogy nem engedik magukat egy svábtól lefülelni. Vártunk hát és a legrosszabb esetet feltételezve - a következményeket latolgattuk. Végre feltűnik a láthatáron Kemenczki Józsi egyedül, lucskosan, majdnem hogy a víz csepegett a ruhájáról. Semmi biztatót sem árult el a megnyúlt ábrázatja.- Nos, mi történt? - rohantuk meg egyszerre a kérdéssel.- Hát az történt barátom - szóllott ő -, hogy utánunk szaladt a sváb, hát futással mi győztük volna, de meddig fussunk, - hiszen ha mindig előre futunk, akkor egyenesen befutunk Köpcsénybe, vagy szembe jövővel találkozunk és elfognak. Nem volt más választás, mint neki menni ruhástól a víznek. Gondoltuk, hogy a sváb csak nem jön utánunk, de bizony utánunk jött. Én szerencsésen átúsztam, de Iványosnak a lába belekeveredett valami hínárba, s onnét nem tudva- 180 167 Hopp, junge Herr, makuké asz! (magyar-német) Értsd: Hé, fiatalúr, a maguké az?
