Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

XVI. Helyzetem a Prochazka családban

sőbbi idő sem változtatta meg, ez a rokonszenv, ez az együtt érzés az idő folyamán csak erősödött, és igaz meleg barátsággá érlelődött.

Másnap gyönyörű verőfényes vasárnapra ébredtünk, s alighogy a reggelit elköltöttük, Péter ki vitt bennünket a hegyek közé. A fenyvesek közt átszűrődő napsugár, fent a felhőtlen sugárzó égbolt, a madarak csattogó éneke, a harmatban fürdő réti virágok illata, mind olyan csudálatos bűbájjal töltöttek el, és eszembe juttatták a 67-ik dicséretnek eme szavait: Csudákkal teljes a természet temploma. Ezt én az előtt még nem élveztem soha, ily szépnek, ily fenségesnek a természetet én még nem láttam, nem csuda, ha néha bámulva tekintettem hol a magasba nyúló fák sudarára, hol a messze kéklő égnek a hegy ormain nyugvó peremére.- No csak, ne bámulj - szólt reám Péter - hanem nézz oda! - S ezzel egy sziklafal tövében nyugvó vaddisznóra mutatott, mely koczáival a napon sütkérezett. Megrezzentem a látványra, mert a történetből már akkor tanultam, hogy a költő Zrínyi Miklóst egy vadkan ölte meg, hátha nekünk jön! De bizony inkább ő ijedt meg tőlünk, mert a mint észre vett bennünket, hirtelen fölkerekedve - koczáival a sűrűbe csörtetett.- Ecce aper!153 - én is felkiálthattam volna ekkor az egyszeri koczavadásszal, mert ekkor láttam életemben először vaddisznót. De láttunk ezen kívül a fákon szökdelő mókusokat, a fűben nesztelenül csúszó siklókat, ezen közben észrevettük a pirosló málna- és eperbokrokat. Neki estünk az illatos és zamatos, érett gyümölcsnek, s miután jól tele tömtük magunkat, ezen felül tele szedtük a zsebkendőinket is, s ekként megterhelve értünk dél felé haza, természetesen az ebéddel nem sokat törődtünk.

A Péterék háza előtt egy kőpad volt, mikor oda megérkeztünk, ott találtuk a kis Szalkay-lányt, lehetett úgy 10 éves, módos kis lányka volt, és fehér ünneplőben nagyon tetszetős baba volt. Hogy kimutassam

153 Íme a vaddisznó! (latin)- 161 -