Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)
XVI. Helyzetem a Prochazka családban
és árvalányhaj bokréta lengettek. A ránczos magyar csizmákra sarkantyú volt verve óriási pengőkkel, melyek a kemény lépés alatt valóságos muzsikát csináltak. És nemcsak a fiatalság hódolt ennek a divatnak, hanem kivétel nélkül mindenki, fiatalok és öregek, férfiak és nők egyaránt. A ki nem magyar ruhában ment végig az utczán, azt ugyan megnézték. Még a Kraxelhuberek150 is kénytelenek voltak úszni az árral, ha a furcsa megjegyzéseknek magukat kitenni nem akarták. A cilinder kalapnak pedig egészen befellegzett. Valóságos hajtóvadászatokat tartottak a czilinderekre, a hol ilyen föveggel jelent meg valaki akár az utczán, akár társaságban, az el lehetett rá készülve, hogy irgalmatlanul beverik. E hatalmas áramlat alól természetesen én se vonhattam ki magamat, mert a többi diák pajtásaim is mind magyarban jártak, igy jutottam én is tetőtől talpig egy uj magyar kosztümhöz. A szünidő különben elég kellemesen telt. Gyakran fölkerestük egymást, és örültünk a szabadabb mozgásnak, a szabadabb szónak. Legtöbbször összejöttem Csépi Danival és Kiss Péterrel, a kihez engem mindvégig a legbensőbb barátság kapcsai fűztek. Hogy mennyire szerettem Kiss Pétert, ennek egy megható példáját tudom fölemlíteni. Mikor én Pozsonyba mentem cserébe, ugyanakkor őt Modorba adták szülői szintén cserébe özvegy Szalkainé családjához. Talán levelet is váltottunk egymással, de erre már nem emlékszem, csak annyit tudok, hogy egyszer, - úgy az eper- és málnaérés idején - ellenállhatatlan vágy szállt meg, és Kiss Pétert mindenképpen látni akartam. Ebben az időben Pozsonyt Nagyszombattal lóvonatu vasút kötötte össze, Modorig tehát el lehetett jutni ezzel az alkalmatossággal, gondolom 80 krajczárt kellett viteldij czimen viselni. Igen ám, de nekem ennyi pénzem nem volt. Felbiztattam hát Kemenczky Józsi pajtásomat, hogy vágjunk neki az útnak gyalog, mi az a 20 kilométer az ifjú lábaknak. Az én pajtásom 150 Kraxelhuberek (német) = a pozsonyi szőlősgazdák régi tréfás elnevezése, a regionális nemzetiségi identitás lokális kifejeződése.- *59 -
