Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)
XVI. Helyzetem a Prochazka családban
milyen kifejezések voltak e levélben, csak az aláírás és a záró szavak maradtak meg az emlékezetemben: dein dich ewig liebender Hugó.143 Bocsáss meg régen porladozó kedves lélek, hogy ezt a titkodat én most itt kifecsegem, nem tudja meg azt azok közül senki, a kik téged ismertek, én pedig csak magamhoz beszélek ezeken a lapokon. Akkor, mikor bizalmasoddá avattál, még nem tudtalak megérteni. Most már tudom, hogy sivár házas életedben boldog nem voltál, és a szivedet most eltöltő érzések a zöld oázisok életed sivatagján. Szegény jó lélek, milyen keserű kiábrándulással, mennyi szenvedéssel fizetted meg szivednek ezt a késő fellángolását! Ewig liebender Húgó! És te akkor hitted azt, hogy ez a Húgó téged igazán szeret, hitted, hogy azok a forró szavak, melyek ezen levélből hangzanak feléd, a mély és igaz érzelem szavai, és ebben a hitben Te akkor boldog voltál! Mit tudhattad Te akkor, hogy a milyen hamis maga a név, ép olyan hazudott az az érzelem is, mely Téged akkor varázslatával megfogott. Különös, de lélektanilag megmagyarázható, hogy a szegény Mutter titkának bizalmasává engem tett, az éretlen gyereket; mert az asszonyi szív úgy van alkotva, hogy a túláradó érzelmeket meg nem bírja, azokat ki kell öntenie, azokat rá kell bízni még más valakire is, hogy tudjon róla az is, hogy tudjon arról a boldogságról, mely most az ő keblét eltölti. Szegény Mutternek rajtam kívül nem volt senkije, a kire ezt a titkát rá bízhatta volna, tudtommal nem volt neki barátnéja. Valami özvegy Neubertné - egy orgonista özvegye - volt az egyetlen, a ki néha eljött hozzánk, de rajta kívül én senki mást nálunk megfordulni nem láttam. De azt gondolom, hogy rajtam kívül nem volt senkije, a kiben úgy megbízhatott volna, mert azt látta, tapasztalta, hogy én hű és titok143 A téged örökké szerető Hugód, (német) A kéziratban a keresztnevet Húgó alakban írta.- 152 -
