Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

XVI. Helyzetem a Prochazka családban

rendszerint csak az ebédnél és vacsoránál találkoztunk. Vacsora után rendszerint elment hazulról - és csak késő este, mikor én már aludtam, jött haza. Néha jöttek hozzá parasztok, a kiknek pénzt kölcsönzött - a mint hallottam, egy kissé uzsorás volt. Az asztal felett kevés szóváltás volt, ha mégis valamit a házasfelek egymásnak mondani akartak, ezt csehül mondták, mert úgy az úr, mint az asszony voltaképpen cseh nemzetiségűek voltak. így hát a társalgásból nekem - már tudniillik, a mi a német nyelvet illeti, vajmi kevés hasznom volt. Igaz, hogy az étel előtti imádságot az Üli német nyelven mondta el, és ezt meg is tanultam, de az esteli imát már cseh nyelven mondták a gyerekek, ez is a mellett bizonyít, hogy a család a cseh eredet ébrentartását gyermekeiben is ápolta.

Valami szeretetteljes, gyöngéd viszony a férj és feleség között alig lehetett, legalább a külső jelek után ítélve, ezt kellett megállapítani, mert sohasem hallottam, hogy egymással nyájas szavakat vagy legalább egy barátságos tekintetet váltottak volna. Fülheggyel valami olyanféle hirt hallottam, hogy az asszony második felesége a férfinek, és csak kényszeredetten ment hozzá, és az urát soha sem szerette. Igaz, hogy szeretni valót én sem találtam rajta, mint már egyszer említettem, mogorva és szófukar volt. Elvétve, ha nagy ritkán szólt is hozzám, akkor sem direkt megszólítással élt, hanem harmadik személyt használt, ilyen formán:- Will der Lajos Brot.139

Nem is sok közünk volt egymáshoz. Ha valamire szükségem volt, soha nem fordultam hozzá, mindig a csereanyámat kértem meg, a ki hozzám mindig nyájas volt, és csak ha velem beszélt, láttam szomorú arczát felderülni és láttam arczán a mosolyt is megjelenni. Néha esténként - mikor egyedül maradt, és a gyerekek lefeküdtek, behívott magához, és kért, hogy olvassak fel neki, többnyire a Gartem-laube czimű

139 Akar a Lajos kenyeret? (német)- 149 -